Élet-Stílus

Kiesett Federer és Nadal

Az Indian Wells-i torna döntőjében az amerikai Fish és a szerb Djokovics csap össze, miután az elődöntőben könnyedén búcsúztatták az első két helyen kiemeltet. A világranglistán 98. helyezett amerikainak minden bejött Federer ellen, s mindössze 63 perc alatt jutott a fináléba.

Roger Federer és Mardy Fish korábban öt alkalommal csapott össze, és ezeken a mérkőzéseken az amerikai mindössze egyetlen egy szettet nyert. Az Indian Wells-i verseny elődöntőjében azonban esélye sem volt az idei évet önmagához képest gyengébben kezdő svájcinak.

„Remek érzés, hogy legyőztem a világelsőt. Álmodni sem mertem volna, hogy ilyen eredményre leszek képes. Nagy köszönettel tartozom a közönségnek” – mondta az alig valamivel több, mint egy óráig tartó meccs után az amerikai, aki végül 6:3, 6:2-re, valósággal lemosta Federert.

Mardy Fish élete legnagyobb sikerét aratta (Getty)

Mardy Fish élete legnagyobb sikerét aratta (Getty)

A világranglista 98. helyén álló Fish már a második gémben elvette a svájci adogatását, és az előnyét biztosan megőrizte a 34 percig tartó első felvonásban. A 26 éves Federer a második szett elején azonnal hátrányba került, majd az ötödik gémet is elbukta saját adogatásánál, és ezzel a meccset is.

„Nem tudtam mit csinálni, egyszerűen minden labdát megtámadott és ez bejött neki. Még csak azt se lehet mondani, hogy én rosszul játszottam volna” – értékelt Federer. A másik ágról a címvédő spanyol Rafael Nadalt felülmúló Djokovic jutott a fináléba. A szerb játékos szintén nem sok esélyt hagyott ellenfelének, és hasonló arányban került be a 2,3 millió dollár összdíjazású verseny döntőjébe.

Indian Wells, férfi torna, elődöntő:
Fish (amerikai)-Federer (svájci, 1.) 6:3, 6:2
Djokovic (szerb, 3.)-Nadal (spanyol, 2.) 6:3, 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik