Aki nemcsak karácsonykor, hanem húsvétkor is szeretné „feldobni” otthonát ajtó-, asztal- vagy éppen ablakdíszítéssel, annak nem árt figyelembe vennie lakásának adottságait. Mindig minden divat – állítja Karcagi Annamária stylist, aki szerint csupán a dekoráció stílusát és színvilágát kell alaposan megválasztani ahhoz, hogy összhangban legyen a lakásunk stílusával. Ám ami lényeges: a húsvéti kiegészítők alkalmazásánál lehetőleg ne keverjük a stílusokat és a színeket.
Pasztell- vagy natúrszín
Ahogy a divat világában, úgy a dekorációknak is megvan az éves trendje. A szakember szerint két jelentősebb irányzat érhető mostanság tetten. Az egyik a fiatalos pasztell színvilág, melyet a tavasz (például pink, kivizöld, sárga) színei uralnak. Ez a pasztelltrend – amely az idei divat-, illetve sminktrendben is fellelhető – az újjáéledő természetet, a kibújó rügyeket szimbolizálja.
KÉPGALÉRIA! (fotó: FN/Farkas Cintia)
A másik irányzatnak a rusztikus stílus számít, amely natúr színvilágával a föld színeit szimbolizálja. Az elsősorban a fabútorokhoz passzoló stílust főleg hagymalevéllel festett tojások, raffia, fürjtojások, fű, illetve – a teraszon jól mutató – terrakotta nyulak „társaságában” képzelhetjük el, s valójában a cserép-, és mázas edényekkel „társított” provinciális stílusnak felel meg.
Dekoráció a lakás minden szögletében
Minden helyiségben legyen valami dekoráció, azaz ne csak a bejárati ajtóra vagy az étkezőre összepontosítsunk – tanácsolja Karcagi Annamária, ám mint hangsúlyozza: a belső helyiségek dekorációjának az egész lakással kell harmonizálnia. Lényeges azonban – teszi hozzá -, hogy ne legyen zsúfolt, elég csak jelzésértékűen „megemlékezni” a húsvétról. Ez jelenthet egy-egy virágzó gallyat vagy barkaágat, ablakra felakasztott vagy az asztalon kosárban elhelyezett tojást, dekoratív szalaggal áttekert koszorút, amellyel már egyből ünnepi hangulatot lehet teremteni.
árak
Fatojás (24 db): 350 forinttól
Műanyag tojás: 50-60 forint/db
Mini tojásdísz: 650 forint/12 db
Tyúk kaspóval: 550 forinttól
Nyuszi és csirke szalmából: 1 200-1 500 forint
Húsvéti terítő: 1 600 forinttól
Húsvéti szalvéta: 100 forinttól
Nyuszis, tojásos ajtódísz: 350-400 forinttól
Húsvéti dekoráció asztalra: 1 400-1 500 forinttól
Kopogtató: 3-7 ezer forint
Papírfű: 95 forinttól
Kismadár fészekben: 190 forinttól
Műgally: 800-2 ezer forint
(Forrás: FN-gyűjtés)
A lakásdíszítést érdemes a bejárati ajtótól kezdeni, amelyet az igen kedvelt, úgynevezett kopogtatóval csinosíthatunk fel. Az adventi koszorúhoz hasonló kopogtató – amely szintén az élet körforgását jelképezi – azonban nem fenyőből készül, hanem más (örök)zöldből (mint például barka, friss fűzfaág, bukszus, tavaszi virág), ugyanis a fenyő kimondottan a karácsonyi motívumkörhöz kapcsolódik. A terített asztalról ne hiányozzon a friss tavaszi virág, a barkaág helyett pedig akár egy egzotikusabb, érdekesebb formájú, virágzó tavaszi ágat is betehetünk a vázába, azon ugyanis jobban mutat a ráakasztott dekoráció – ajánlja olvasóinknak a stylist.
Az idei díszítőtrend alapelemeinek a vastag filc, a madártoll, a fürjtojás és a virágminta tekinthető. Bár az újdonságként alkalmazott filcanyag elsősorban a meleggel (azaz a Mikulás-, adventi időszakkal) asszociál, jól alakíthatósága miatt azonban előszeretettel készítenek belőle – mint ahogy a nemezből is – idén húsvétra ablakra akasztható vagy az asztalterítéket „feldobó” nyulat és a nagyon divatos tavaszmotívumnak számító lepkét. A filcből kivágott és egy kosárban vagy tálban, zöld levélre vagy (papírfű helyett) raffiára elhelyezett nyúlfigura mellé tojáscukorkákat is szórhatunk. A facsipeszt díszítő lepkével pedig az összegöngyölt, és raffiaszállal átkötött szalvétát könnyen barátságosabbá varázsolhatjuk.
Új „ruhában” a tojás
A húsvéti tojásnak nem kell feltétlenül pirosnak lenni, számos módon díszíthetjük. Sőt, a pirosszínű, illetve klasszikus mintájú tojásokra manapság egyre kevesebb az igény. Mindez azzal magyarázható, hogy a hagyományos piros színt nehéz beilleszteni a jelenlegi lakásstílusokba, mivel inkább a falusi környezetbe illik. A dekorációknál pedig egyre inkább a fürjtojás jön divatba – mutat rá a FigyelőNet által megkérdezett stylist.
KÉPGALÉRIA! (fotó: FN/Farkas Cintia)
Ha mindenképpen ragaszkodunk a piros színhez, akkor ötvözhetjük ezüsttel, sőt a tojás kaphat modern csíkokat, pöttyöket vagy éppen virágmintákat. Emellett bevonhatjuk a tojást szalvétatechnikával, a dekupázscsíkokkal pedig rusztikus felületet érhetünk el. Ha pedig minimál stílus jellemzi a lakásunkat, akkor nem hiányozhatnak a húsvéti dekorációból a fekete-fehér színű, csíkos tojások sem. Sőt ültetőkártyaként is funkcionálhat a tojás, ha filccel ráírjuk a vendég nevét, s azt a tányér melletti tojástartóba helyezzük. A tojásfestést pedig könnyen „megúszhatjuk” pasztellszínű tojásgyertyák vásárlásával, amelyek a terített asztalon tojástartóban vagy virágfészekbe ültetve kaphatnak helyet.
(A fotók a III. kerületi Kolossy téri Virág és Ajándék, illetve az Alex Virág üzletben készültek)