Élet-Stílus

Párizs: Szávay negyeddöntős

Szávay Ágnes bejutott a negyeddöntőbe a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi női tenisztornán, miután három szettben nyert az olasz Tathiana Garbin ellen.

A 19 éves magyar játékos 2 óra 19 perc alatt győzte le 31 éves riválisát. A világranglistán 20. Szávay a következő körben a Katarina Srebotnik-Daniela Hantuchova párharc győztesével találkozik.

Szávay nyolc közé jutott a francia fővárosban (MTI)

Szávay nyolc közé jutott a francia fővárosban (MTI)


A meccs után Szávay nem volt teljesen elégedett teljesítményével, igaz, így is bejutott a legjobb nyolc közé.
“Igazság szerint a koncentrációmmal voltak problémák, nagyon hullámzóan teniszeztem. Az első szettben minden rendben volt, a másodikban azonban lankadt a figyelmem, Tathiana pedig jobban játszott akkor, mint korábban” – mondta a mérkőzés után a viadal honlapjának Szávay. “Mindent egybevetve, játszottam már sokkal jobban is.”

A világranglistán 20. Szávay legközelebb csak pénteken lép pályára a negyeddöntőben, a Katarina Srebotnik-Daniela Hantuchova párharc győztesével.
“Jól jön nekem az extraszünnap. Csütörtökön megpróbálom kipihenni magam és tökéletesen felkészülni a negyeddöntőre. Talán ütögetek is majd egy kicsit” – vázolta terveit a fiatal játékos.

WTA-torna, Párizs
– 600 ezer dollár, kemény borítás
2. forduló:
Szávay (7.)-Garbin (olasz) 6:3, 4:6, 6:2
Gyementyijeva (orosz, 4.)-Kvitova (cseh) 7:6, 6:2
1. forduló:
Cornet (francia)-Zakopalova (cseh) 4:6, 6:2, 6:1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik