Élet-Stílus

Elhunyt Selmeczi Roland

A 38 éves színész szerdán szenvedett halálos autóbalesetet. Napjaink egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínésze volt.

Selmeczi Roland szerdán délelőtt még a színházban próbálta a Fekete szárú cseresznye című darabot, majd néhány órás pihenést követően elindult Budapestre. A színész Újhartyán közelében szenvedett halálos autóbalesetet – mondta Bor Zoltán, a teátrum produkciós vezetője.

2003-tól 2007-ig vezető színésze volt a soproni színháznak, számos
produkcióban játszott és valamennyi színházi elismerést elnyerte.
Megkapta a Sopronyi Thurner Mihály színházi nagydíjat, továbbá a Kabos
Gyula-díjat, és a közönség díját, az aranygyűrűt.

Selmeczi Roland a Vígszínház Házi Színpadának előadásán. (fotó:MTI)

Selmeczi Roland a Vígszínház Házi Színpadának előadásán. (fotó:MTI)

Selmeczi Roland 1969. októberében született, 1993-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezt követően a Vígszínház társulatának lett tagja, majd szabadúszóként tevékenykedett, egyebek mellett a soproni Petőfi Színházban, a Karinthy Színházban, az
Új Színházban, a Pesti Színházban, a Madách Színházban és a szolnoki
Szigligeti Színházban játszott.

Szolnokon a Fekete szárú cseresznye február közepére meghirdetett bemutatójára készült, Hunyadi Sándor darabjában a főbírót játszotta volna. Februárban a Vígszínházban A padlásban, a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában pedig a Szeget szeggel című darabban lépett volna fel.

A közönség láthatta az Üvegtigris és a Kútfejek című mozifilmekben, emellett több tévéfilmben és sorozatban is szerepelt (A szabin nők elrablása, A nagy fejedelem, a Kisváros, Angyalbőrben, A csikós).

Hangját számos nagy sikerű film magyar változatában hallhatta a közönség. Selmeczi Roland volt A Gyűrűk Ura trilógia Aragornjának, a Shrek 2 Csizmás Kandúrjának magyar hangja, de rendszeresen az ő tolmácsolásában szólalt meg Brad Pitt, Antonio Banderas és Denzel Washington. Emellett Selmeczi Roland volt a hazai sportcsatorna hivatalos hangja is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik