Élet-Stílus

Az Inter leigazolná Ronaldinhót

Vélhetően az olasz bajnok és éllovas Inter is harcba száll a nyáron a Bacelonában futballozó Ronaldinho kegyeiért. A milánóiak edzője ezt pedzegette az egyik nyilatkozatában.

Ronaldinho Milánóba kerülhet a nyáron. Igaz, nem az AC Milanhoz, hanem az Interhez.

A piros-feketék is sokáig „ott toporogtak” Ronaldinho körül, Silvio Berlusconi klubelnök váltig állította, mindenképpen megszerzi a brazilt, ám a fiatal Pato sikeres debütálásának, illetve Ronaldo visszatérésének következtében meggondolta magát, és ma már amondó: nem látja szükségesnek Ronnie leigazolását.

Ezzel szemben az Inter és annak vezetőedzője, Roberto Mancini szívesen látná a Ronaldinhót, annak ellenére, hogy az aranylabdás futballista formája az utóbbi időben visszaesett. Továbbá az Inter most írt alá a Nike-val – amely Ronaldinho szponzora is egyben – egy hosszú távú, igencsak jövedelmező szeződést, így tehát a brazil klasszis szerződtetésének anyagi fedezete is biztosított.

Megy vagy marad? (Marca)

Megy vagy marad? (Marca)

A szakmai oldalról megközelítve a dolgot: Mancini szerint Ronaldinho nagy hasznára lehet az Internek. „Úgy gondolom, hogy nem okozna problémát a beilleszkedése, hiszen remek labdarúgóról van szó” – így a klub vezetőedzője. A Chelsea szintén érdeklődik a játékos iránt, ám az vélhetően jobban érezné magát Milánóban, mint Londonban.

Az olaszok életstílusa ugyanis feltétlenül közelebb áll hozzá, nem beszélve arról, hogy az Interben több honfitársa játszik, mint a Chelsea-ben. Persze kérdés, hol köt ki a nyárom, ami szinte biztos vele kapcsolatban az az, hogy ha eligazol Bacelonából, jókora „cirkusz”, azaz hosszú átigazolásai saga előzi majd meg a váltást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik