Kapcsolódó linkek
A másik oldalon Toure kiváló passza után kiugró, negyedik mérkőzésén hatodik találatát jegyző horvát-brazil Eduardo azonban vezetést szerzett.
A hazaiak részéről Robbie Blake és Chris McCann is komoly helyzetbe került, sőt, előbbi egyre többször állította nehéz feladat elé a londoni védőket. Térfélcsere után sem módosult a játék képe, a Burnley az egyenlítést forszírozta, míg az Arsenal a kontrából kínálkozó lehetőségre várt.
Az 55. percben Blake szabadrúgása előtt McCann került ordító helyzetbe, a középpályás 5 méterről hibázott. Aligha gondolták a hazaiak, hogy ez lesz az utolsó „nagy dobásuk”.
Nem sokkal később ugyanis egy Denilson-Lafferty összecsapás után utóbbi törlesztett, s Wiley játékvezető leparancsolta a pályáról. A rutinos Arsenal ezután átvette a kezdeményezést, s a házigazdák heroikus ellenállásának dacára az Eduardo passzát értékesítő dán Bendtner megduplázta az előnyt.
A hajrában Király védett hatalmasat Eduardo akciójánál.
FA-kupa, 3. forduló
Burnley (II.)-Arsenal 0-2 (0-1)
Turf Moor, 16 709. Vezette: Wiley
Gól: Eduardo (9.), Bendtner (75.)
Kiállítva: Lafferty (60.)
Arsenal: Lehmann – Traore (Hoyte, 71.), Senderos, Eboue, Toure – Sagna, Diaby, Denilson, Gilberto – Bendtner, Eduardo. Szakvezető: Arséne Wenger
Burnley: Király – Harley, Caldwell, Varga, Alexander – Elliott, O`Connor (Gudjonsson, 76.), McCann, Lafferty – Gray (Akinbiyi, 79.), Blake (Jones, 79.). Szakvezető: Owen Coyle
Derby County-Sheffield Wednesday (II.) 2-2
Gól: Miller (38.), Barnes (45.), illetve Beevers (9.), Tudgay (23.)
Fulham-Bristol Rovers (III.) 2-2
Gól: Healy (40.), Murphy (73.), illetve Coles (3.), Hinton (65.)
Stoke City (III.)-Newcastle United 0-0
