Élet-Stílus

Zé Roberto a Schalkéban folytatja

A januári átigazolási időszakban rendkívül aktív Schalke vezetősége bejelentette, hogy megszerezte a brazil Zé Robertót, azaz José Roberto de Oliveirát.

Kapcsolódó linkek


foci.lap.hu
sport.lap.hu

A Botafogo középpályása három és fél éves szerződést írt alá. A korábban Marcelo Bordont is megszerző „királykékek” menedzsere, Andreas Müller pénteken jelentette be a hírt.

A támadó középpályás – csak névrokona a Münchenben szereplő válogatott futballistának – a 15-ös mezben szerepel majd a gelsenkirchenieknél. A kisebb izomsérülésekkel bajlódó 26 esztendős labdarúgó a bundesliga.de értesülései szerint a csapat törökországi edzőtáborozásán ismerkedhet majd a társakkal.

Németországi információk szerint már csak idő kérése, mikor ütik nyélbe a holland Rafael van der Vaart átigazolását. A nyáron még Madridba vágyakozó irányító a jelek szerint nyártól Olaszországban folytatja, a Juventus 15 millió euróért vinné. Claudio Ranieri többször is hangoztatta, hogy tárt karokkal várja a középpályást, a szakvezető mellé a közelmúltban az átigazolásokért felelős Alessio Secco sportigazgató is felsorakozott.

A Bildben megjelent interjúban a 24 éves holland válogatott kifejtette, hogy visszautasította a Hamburg évi négymilliós szerződéshosszabbítási ajánlatát, igaz, jelenlegi kontraktusa 2010-ig érvényes.
„A Juventus hivatalosan még nem keresett meg, de rendkívül megtisztel az érdeklődésük, és igen, el tudom képzelni magam torinói mezben.”

Ifjak után ácsingóznak a londoni klubok

Angliában a Chelsea tapogatózásaitól hangos a sajtó. A Sheffield United elleni FA-kupa találkozóra a Bolton szakvezetője, Gary Megson nem jelölte a kezdőbe Nicolas Anelkát, az együttes francia támadóját – a goal.com szerint azért, mert egyre közelibbnek tűnik a londoniakkal esedékes megegyezés.

Anelka klubváltása már decemberben felmerült, ám a két egyesület nem tudott megegyezni: Avram Grant kölcsönbe szerette volna a franciát, míg a Bolton elsősorban pénzt (11 millió font) szeretne.

A The Sun úgy tudja, a londoniak 10 millió fontért vinnék Giovanni Dos Santost is, a Barcelona „új Ronaldinhónak” is kikiáltott mexikói tinicsillagát. A támadót egy ideje a januári játékosvásárlástól elzárkózó Manchester United és a Tottenham is kerülgeti, a londoniak azonban csak 7 milliót tudnának fizetni érte – igaz, a Camp Nouból épp a kevés lehetőség miatt elvágyódó Dos Santos szempontjából a White Hart Lane tűnik a legjobb megoldásnak, hisz a két élcsapatban hemzsegnek a támadók.

Egy másik ígéretes fiatalért az Arsenal izmol: Arséne Wenger együttese a Juventus támadóját, Raffaele Palladinót figyeli. A Trezeguet, Iaquinta és Del Piero mögött csupán hét Serie A-meccsen szereplő Palladinóban az „ágyúsok” mestere sokkal többet sejt, más kérdés, hogy a fiatal olaszok közül Giuseppe Rossi Manchesterből, míg az Arsenal korosztályos csapataiban remeklő Arturo Luppoli épp Londonból távozott amiatt, hogy nem tudta beverekedni magát a kezdőcsapatba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik