Élet-Stílus

MLSZ: nem kell sem Tornyi, sem Bölöni

Tornyi Barnabást és Bölöni Lászlót sem alkalmazza a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) – közölte Kisteleki István elnök. Mind a két edző futballfejlesztési igazgatóként került szóba. Hír még az MLSZ háza tájáról, hogy elsőfokú licencadó testület megvonta az élvonalban szereplő FC Sopron indulási jogát.

Kapcsolódó linkek


magyarfoci.lap.hu
sport.lap.hu


Kisteleki István MLSZ-elnök a szervezet honlapján elárulta, hogy a jelenleg az al-Dzsazíránál dolgozó Bölöni Lászlóval és Tornyi Barnabással is egyeztetett a futballfejlesztési igazgatói poszt betöltéséről, ugyanakkor a szövetség egyik edzőt sem alkalmazza.

„Amikor Bölöni Lászlót megkerestem, akkor ő egy más jellegű szerepvállalást tartott volna a maga számára elfogadhatónak, de jeleztem, hogy szövetségi kapitányként nem számítunk rá” – nyilatkozta Kisteleki a romániai edzővel kapcsolatban. Tornyi Barnabással kétszer tárgyalt az MLSZ első embere, majd közölte, hogy a szakember munkájára nem tart igényt.

„A futballfejlesztési igazgatói poszt betöltésével kapcsolatban nincsenek függőben maradt megbeszéléseink, a megfelelő szakember keresése folytatódik” – közölte Kisteleki. Ami a szövetségi kapitányi posztot illeti: a sportnapilap információi szerint húsz név szerepel a lehetséges jelöltek listáján, amit azonban Kisteleki titokként kezel.


MLSZ: nem kell sem Tornyi, sem Bölöni 1

Kisteleki István érdemben még nem lépett a kapitány ügyében (MTI)


„A szövetségi kapitány személyéről folyamatosan zajlanak a tárgyalások” – jegyezte meg az elnök, aki leszögezte: „az MLSZ konkrét ajánlatot még senkinek nem tett.” Várhidi Péter szerződése december 31-én járt le, és az MLSZ január 15-i rendkívüli elnökségi ülésén dönt arról, hogy a jövőben ki irányítsa a válogatottat.

Licenc nélkül a Sopron


A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó testülete pénteki ülésén megvonta az FC Sopron licencét. Az MLSZ tájékoztatása szerint erre azért került sor, mert az élvonalbeli klubnak a játékosokkal, az MLSZ-szel és az APEH-hel szemben is van fennálló adóssága. Az írásbeli határozatot a jövő hét elején kézbesítik, ennek átvételétől számított 15 napon belül fellebbezhetnek a soproniak. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik