Élet-Stílus

Hogyan ne legyünk alkoholisták?

Hogyan legyünk alkoholisták címmel jelentetett meg kötetet Tompa Imre borújságíró. A kötet egyrészt eddigi munkáinak válogatott antológiája, ezek átdolgozása, a kedvencek kiválogatása. Másrészt ezen túlmutatóan a glosszáknál, borleírásoknál szélesebb közönséghez szól, és terjeszti a borkultúrát. Hátha van értelme egy olyasmi kötetnek, mely a laikusoknak igyekszik segíteni, és azon van, hogy ezt ne unalmasan tegye – mondja a szerző.

Tompa Imre (1957) újságíró, tanár, politológus. Így ír magáról: “Úgy tíz éve tűnt fel, hogy a borok az árnyalatokról szólnak, ezután mindenféle szaktanfolyamokon tűrhető kóstolóvá képeztem magam. Imádom a munkám, melyet az egyik legjobb munkának tartok, bár néha restellem, hogy még fizetnek is azért, hogy a világ legszebb tájain a legjobb borokat kóstoljam érdekes emberek társaságában”.

Ezt az érzést egyszer Vágvölgyi B. András fogalmazta meg a legjobban, amikor is ketten a Gusto magazin “kiküldetésén” éppen franciaországi bortúrán voltak. A naplementében heverésztek a domboldalban, rálátással a világ legjobb szőleire, az egyik helyi bort kortyolva, amikor Tompa Imre megfogalmazta fenti kételyét. Vágvölgyi B. András válasza azóta is tartja benne a lelket, iránytűként szolgál a nehéz helyzetekben: “Imrém. Az élet harc.”

Nézze meg videóinterjúnkat, ahol a szerzővel beszélgetünk a könyvről és arról, drágák-e a magyar borok!





Tompa Imre Borpult című rovatát a Figyelőben évek óta élvezettel vezeti. Az írások valószínűleg azért tettek szert széles ismertségre és elismertségre, mert a laikusoknak és borszakértőknek egyaránt szólnak. Ahogy Tompa Imre fogalmaz a borral kapcsolatos könyvekről is: “Annyi jó borkönyv van, mint égen a csillag, de zömük szakmázik, marha nagy, színes, és drága vagy uncsi. Hátha van értelme egy olyasmi kötetnek, mely a laikusoknak igyekszik segíteni, és azon van, hogy ezt ne unalmasan tegye”.

A Hogyan legyünk alkoholisták egy kicsit utazás a múltba, hiszen a szerző budai családi házának meghitt zugában az elmúlt három-négy hónap alatt áttanulmányozta eddig megjelent, témába vágó írásait, de kicsit újjászületés is egyben, mert ezeket átértékelni, válogatni kellett. Egyben a jövő felé vetett koránt sem tétova pillantás is: Tompa Imre hallgatólagosan azt ígéri a kötettel, hogy nem hagyja abba – hogy azok, akik megszokták állandó rovatát, stílusát, könnyen érthető borleírásait, az eddig meg nem értett összefüggésekre való sokszor humoros, de mindenképpen információgazdag rávilágításait, azok bizton várhatják a folytatást, azt a bizonyos elkötelezett harcot.

Tompa Imre jelenleg a Borigo című szaklap főszerkesztője, Borpult című rovata a Figyelőben hetente jelenik meg, a Borravaló borblog alapító tagja, és állandó szerzője. A Hogyan legyünk alkoholisták a Jaffa kiadó gondozásában jelent meg.

Tompa Imre írásai a Figyelőben

Ajánlott videó

Olvasói sztorik