Élet-Stílus

Túlstresszelt ünnep lett a karácsony

A fogyasztói társadalom által gerjesztett egyre növekvő elvárások, a cégek év végi hajrája és a kevés fény egyaránt felelős a karácsony előtt egyre fokozódó stresszért. A stressz pedig kiélezi a konfliktusokat, és erősíti a negatív érzéseket. Érdemes tartalékainkhoz visszanyúlnunk, vagy kicsit kimaradni a vágtából.

Lassan véget ér az év, egyre többen várják az ünnepeket. A boldog készülődés azonban könnyedén stresszel telített, ideges kapkodássá alakulhat: év vége felé ingerlékenyebbek vagyunk. Ennek összetett okai vannak, mondta a FigyelőNetnek Baktay Gizella pszichológus.

A jelenségnek egyrészt fiziológiailag magyarázható: a napok rövidülése, a kevesebb fény könnyebben vezet depressziós állapothoz, mert evolúciós hagyatékként ilyenkor már a sötétség végére készülődünk. A túl hosszú sötétséget ellensúlyozza néhány kulturális hagyomány, a keresztény kultúrkörben például a gyertyagyújtással járó advent.

Fokozott stresszel jár még a fogyasztói társadalom által generált vásárlás láz nyomán egyre nehézkesebb közlekedés: a bevásárlóközpontokban, az utakon, a tömegközlekedésben többször annyian vagyunk jelen, mint általában. Ez feszültséget szül, hiszen pont a felhalmozódott teendőket kellene ilyenkor elintézni.

Ugyancsak stresszgeneráló hatása van az év végi gazdasági zárásoknak, a cégek, társaságok ilyenkor igyekeznek halmozott ügyeiket lezárni, felgöngyölíteni.

Ezek a hatások Baktay Gizella szerint erősítik egymást. Némileg az év végi ünnepek, a karácsony ellensúlyozza ezt, bár egyre nagyobb elvárások kapcsolódnak a karácsonyhoz.

A pszichológus elmondta: ilyenkor megszaporodnak a krízishívások, a feszültség érezhetően erősebb az emberekben, könnyebben kiéleződnek a problémák, felerősödnek a negatív érzések. Akinek jó erőforrásai vannak, ilyenkor nyugodt tud maradni, nem engedi beszippantani magát, könnyebben veszi az akadályokat.

A FigyelőNet által megkérdezett kardiológusok eltérően vélekedtek az év végi stresszről: volt, aki úgy vélte, ilyenkor érezhetően több a szívpanasz és az infarktus, míg más nem látott ilyen összefüggést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik