Közismert, hogy egyetlen társadalom sem öregszik olyan rohamosan, mint a Japán. Az előrejelzések szerint 2050-re Japán lakosságának egyharmada 65 évnél idősebb lesz.
A kormányzat és az illetékesek igencsak aggódnak a trend láttán, így nem véletlen, hogy komoly erőfeszítéseket tettek már eddig is a házi ápoló rendszer kiépítésére. A japán idős emberek ugyanis nem szeretnek gyermekeik terhére lenni, többnyire ápolót fogadnak magukhoz. Könnyen lehet azonban, hogy tíz éven belül már nem is emberek, hanem robotok segédkeznek a mozgásukban korlátozott időseknek.

Tíz év múlva kereskedelmi forgalomba kerülhet (Forrás.AP)
A robotápolót vagy a nővért választják?
A szigetország Waseda Egyetemének kutatói november végén mutatták be azt a különleges fejlesztésű robotot, amely jelentősen megkönnyítheti a japán nyugdíjasok életét. A Twendy-One névre keresztelt robot képes kétszersültet szervírozni, kiemeli a hűtőszekrényből a ketchupöt, sőt, a bemutatón még az ágyból való felkelésben is igen hasznos segítség volt. Persze Twendy-One ennél többre is képes lesz majd, ha jó tíz év múlva kereskedelmi forgalomba kerül: a tervek szerint a háztartási munkák java részét magára vállalja majd.
Már Twendy-One elődje, Wendy is házias volt: a tojást finom mozdulatokkal törte fel és sütötte meg – a beszámolók szerint pontosan úgy, ahogy azt egy mesterszakács tette volna. Utódjának mozgása még kifinomultabb, noha az egyik legnagyobb problémát a robotgyártás terén éppen a finommechanika és az erő kombinálása jelenti. „Komoly kihívás a robot erejét, rugalmasságát és finom mozgását összehangolni” – mondta el a bemutatón Shigeki Sugano, az egyetemi kutatócsoport vezetője.
Az alig másfél méteres és több mint egy mázsás robot nem lesz olcsó mulatság: az előzetes becslések szerint legalább 200 ezer dollárba fog kerülni, így valószínűleg jól meggondolják majd az érintettek, hogy egy ápolónőt vagy inkább a Twendy-One-t vegyék maguk mellé.
Egy másik, olcsóbb fejlesztésű robot ugyanakkor nagy népszerűségre tehet szert már az elkövetkező években is: a szintén japán fejlesztésű robot átmozgatja a berozsdásodott izmokat. Az új fitnesz tréner húsz különféle gyakorlat bemutatására képes, így nem meglepő, hogy számos öregek otthona jelezte már érdeklődését a robot iránt.

Az ágyhoz kötött betegeknek is segít (Forrás: AP)
Az amerikaiak robotzsarut fejlesztenek
Egészen más jellegű felhasználásokon törik fejüket az amerikai robotfejlesztők: a harctéren bevethető robotok mellett immár több nagyváros rendőrkapitánysága is azon gondolkozik, hogy az iraki harcmezőkön már kipróbált Swords elnevezésű robot civil változatát bevetik a település közbiztonságának javítása érdekében.
A Talon SWAT/MP elnevezésű robot ugyan felszerelhető fegyverekkel is, de a houstoni, San Franciscó-i és a texasi rendőrség robotjai egyelőre fegyvertelenül látnak el próbaszolgálatot. A tervek szerint a robotzsarukat élesben ellátnák elektromos sokkolókkal, hogy a speciális bevetések során mégse legyenek teljesen fegyvertelenek.
