A Juventus edzője néhány napja bejelentette, képesnek érzi a csapatát arra, hogy idén is harcba szálljon az Internazionaléval és az AS Romával az olasz bajnoki címért. Claudio Ranieri még az előtt tette ezt a kijelentését, hogy a csapata vasárnap este lemosta a pályáról a Palermót.
Trezeguet és Iaquinta az első félidőben megnyugtató előnyt szerzett, különösen a francia gólja volt látványos: a világbajnok csatár egy szöglet után félfordulattal bombázott a vendégek kapujába. A szünet után igazi örömfoci volt, a Juventus drukkerei elsősorban a csereként érkező del Piero megmozdulásainak tapsolhattak.
A tapasztalt focista előbb egy hatalmas szabadrúgásgóllal vette be a Palermo kapuját, majd a ráadás perceiben tizenegyesből volt eredményes. Del Piero két találata között a 75. percben a szintén a kispadról beálló Marchionni is okos gólt lőtt.
A vége tehát 5-0 lett, ami teljesen megfelel a játék képének, hiszen a vendégek semmit ellenállást nem tanúsítottak, végig alárendelt szerepet játszottak, és csak két értékelhető helyzetük volt. A Juventus a kiütéses győzelemnek köszönhetően feljött a második helyre a tabellán, de a torinóiak egy meccsel többet játszottak, mint az Inter és a Roma. Ranieri csapata a jövő héten önbizalommal telve utazhat a San Siróba, ahol a BL-győztes AC Milannal csap össze.
Serie A, 13. forduló:
Juventus-Palermo 5-0
Gól: Trezeguet (29.), Iaquinta (41.), Del Piero (71., 92., a másodikat 11-esből), Marchionni (75.)
Cagliari-AC Milan 1-2
Gól: Acquafresca (4.), illetve Gilardino (61.), Pirlo (86.)
Empoli-Torino 0-0
SS Lazio-Parma 1-0
Gól: Firmani (90.)
Livorno-Sampdoria 3-1
Gól: Knezevic (8.), Tavano (10., 89.), illetve Bellucci (80.)
SSC Napoli-Catania 2-0
Gól: Zalayeta (43., 65.)
Reggina-Fiorentina 0-0
Udinese-Siena 2-0
Gól: Quagliarella (43.), Di Natale (80.)
Piros lap: Felipe (45., Udinese)
Szombaton játszották:
Internazionale-Atalanta 2-1
Genoa-AS Roma 0-1