Kapcsolódó linkek
„A világban vannak jó és rossz emberek. Az öltözőben is ez a helyzet” – kezdte Edmílson.
Edmílson kiteregette a szennyest (svt.se)
„23-25 játékos alkotja a keretet, a szakmai stáb tagjaival együtt egy családot alkotunk, de a családban vannak fekete bárányok is. Ők a könnyű életet keresve félreteszik az élet igazi értékeit. Nem azért vannak itt, hogy újabb trófeákat nyerjenek, inkább sok pénzt akarnak keresni. A mi világunk más, a pénz, a hírnév és a nők miatt teljesen mások vagyunk. Nyertünk két bajnokságot és egy Bajnokok Ligáját, mostanra azonban kialudt a tűz a csapatból” – mondta a brazil futballista, aki bár nyíltan nem jelentette ki, sokak szerint teljesen egyértelmű, hogy Ronaldinho felé dobálta a „mérgezett nyilakat”.
Edmílson szavai nagy vihart kavartak az öltözőben, a játékosok maguk között – az edzők nélkül – próbálták meg tisztázni a helyzetet. A csapatértekezleten történtekről Andres Iniesta számolt be.
„Edmílson magához kérte a szót, és a csapat előtt bocsánatot kért az ominózus nyilatkozatáért. Elismerte, hogy hibát követett el, s azt mondta, nem volt szándékában ártani a csapatnak, csak állást akart foglalni egy kérdésben” – mondta a spanyol válogatott középpályás.
A Barcánál tavaly is akadt gond egy meggondolatlan nyilatkozatból, akkor a kameruni Samuel Eto’o kritizálta a nyilvánosság Frank Rijkaard vezetőedzőt és néhány csapattársát. „Ezeknek a véleményeknek az öltözőn belül kell maradniuk. Abból soha nem jön ki semmi jó, amikor nem kizárólag a futballról nyilatkozunk” – jegyezte meg Iniesta.
A “fekete bárány”? (Getty)
Természetesen a klubvezetők csütörtök esti ülésén is szóba került Edmílson nyilatkozata. A Barca szóvívője elmondta, a grémium nem avatkozik bele az ügybe, így azt az öltözőn belül kell megoldani.
A Barcelona négy ponttal lemaradva az éllovas Real mögött a harmadik helyen áll a bajnokságban, a BL-csoportjában pedig első helyen tanyázik, s aligha van veszélyben a továbbjutása.