Kapcsolódó linkek
A szárnypróbálgatás évei után azonban jött a Spanyolországban – nem utolsósorban a Santiago Bérnabeuban is megforduló Rafael Benítez miatt – előszeretettel csemegéző vörös klub, és elhappolta a nagy reménységet.
A következő Lionel Messinek tartott 16 esztendős Gerardo Bruna a madridi fiatalokat felkészítő egykori Real-klasszis Michel szerint óriási tévedést követett el azzal, hogy országot váltott. Michel a szerinte opportunista liverpooliaknak is üzent.
„Nagyon meglepett Bruna lépése, hisz három éve volt nálunk, s pont mielőtt befejeződött volna a képzése, a Liverpool elhappolta előlünk. Az angolok mindig ezt teszik. Ha meglátnak valakit, aki tetszik, édes szóval magukhoz édesgetik, mézesmadzagként profi szerződést kötnek vele, majd száműzik a tartalékok közé, és nem adnak neki lehetőséget. Hány, a Liverpool, az Arsenal és a Chelsea által elcsábított fiatal játékos játszik jelenleg fontos mérkőzéseken? És hányan tértek vissza csalódottan?”
Michelnek igaza van, és mégsem. Az Arsenalban hétről hétre kiemelkedő Cesc Fabregas esetében bevált a „vedd meg fiatalon” stratégia, de a manchesteri Cristiano Ronaldo is poétikusan fiatal korban került az Old Traffordra, s Sir Alex Ferguson irányítása alatt Gerard Pique, s az immár a spanyol élmezőnyben remeklő Villarrealt erősítő Giuseppe Rossi is masszív fejlődésen esett át. Fabregas és Pique a barcelonai akadémiáról került Angliába.
Másfelől a Real akadémiáján maradás sem garancia a kiugró sikerre – példa rá a nagyreményű (több mint 150 korosztályos találatával épp Raúl rekordját megdöntő), ám annál kisebb karriert befutott Javier Portillo esete.
A vitathatatlan tehetségű, egyesek szerint Raúlnál is képzettebb csatár a 2000-es évek elején az egymás lábán taposó „galaktikusok” miatt kapott kevés lehetőséget, s miután Olaszországot (Fiorentina), Belgiumot (Brügge) megjárta, a tavaly kiesett Gimnástic színeiben hívta fel magára a figyelmet (11 bajnoki találat) – ami ahhoz volt elég, hogy leigazolja a támadóját épp a Real Madridnak (!) átengedő Osasuna.
A profi kontraktus előtt álló, olykor még kiskamasz tehetségek felvásárlása immár évtizede gyakorolt „fogás” a nagy kluboknál. Argentínában és Brazíliában például épp a spanyol klubokat, a Barcelonát és a Real Madridot vádolják: a helyzet mindenhol ugyanaz. Ha egy játékos távozni szeretne, egyesülete kénytelen őt elengedni, legyen az a klub a spanyol nagyok által anyagilag lekörözött brazil vagy argentin, avagy az angolok pénzével versenyezni képtelen spanyol (vagy épp magyar) akadémia.