Kapcsolódó linkek
A világbajnoki bronzérmes hálóőr a spanyol Manuel Almunia mögött jelenleg csak a második számú kapus a Premier League-ben szereplő Arsenalban, márpedig a kispadról aligha kerülhet be a válogatottba, kiváltképp nem lehet kezdő az Európa-bajnokságon.
Lehmann a Kicker című sportmagazinnak elmondta, nem aggódik, szerinte hamarosan helye lesz az „ágyúsoknál”. Ugyanakkor felvetette, ha ez mégsem lenne így, a télen hajlandó visszaigazolni a német bajnokságba, akár a Bundesliga másodosztályába is.
„A Bundesliga mindig is vonzó volt a számomra, s még a másodosztály is remek lehetőséget nyújthat, hogy bekerüljek az Eb-re utazó keretbe. Jelenleg ez a legfontosabb számomra!” – nyilatkozta a 38 éves hálóőr.
Lehmann 2003 óta véd Londonban, korábban a Schalkében, az AC Milanban és Dortmundban futballozott. A válogatottban eddig 49-szer szerepelt.