Kapcsolódó linkek
A 34 éves brazil csatár négy meccsen egy gólt szerzett a tabellán az utolsó előtti helyen álló Duisburgban, de nem csak a formájával, hanem a hozzáállásával is gond van.
Ráadásul mindenáron Mexikóba utazna, hogy meglátogassa a napokban ikreknek életet adó feleséségét, ám egy hetet még várnia kell, ugyanis nem sikerült megfelelő repülőjáratot találnia. Rudi Bommer vezetőedző most bekeményített, ultimátummal rukkolt elő.
„Megadtam neki a bizonyítási lehetőséget a bajnokságban, türelmes voltam, de ennek vége: nagyobb odadást várok el tőle, s nem csak a meccseken, hanem az edzéseken is” – nyilatkozta az utolsó hét találkozójából hatot elbukó Duisburg szakvezetője. „Mindent elkövettem a nyáron, hogy idekerüljön, most viszont már látni szeretném, nem csináltunk vele rossz üzletet” – tette hozzá a tréner.
Ailton, amolyan világutazó, korábban a Werder Bremenben, a Schalke-ban és a Hamburgban is megfordult. A brémaiaknál gólkirály lett (28 találattal), s bajnokságot és kétszer Német Kupát is nyert, sőt 2004-ben a Bundesliga legjobbjának is megválasztották.