Komoly gondok vannak az AC Milan csapatánál, és ezt az sem tudja feledtetni, hogy a nemzetközi porondon jól szerepel a Bajnokok Ligája címvédője. A San Siróban lejátszott öt bajnokijából kettőt elveszített Carlo Ancelotti csapata, háromszor pedig döntetlenre végzett.
A sorozat most sem szakadt meg, ezúttal az AS Roma győzte le a veterán csapatot. A bajnoki forduló rangadója ígéretesen indult, mind a két csapat ügyesen kombinált. A rómaiakon nem látszott meg a csapatkapitány hiánya, a másik oldalon pedig – ki tudja hányad virágzását élő – Cafú volt különösen aktív. Az AC Milan csatárjairól nincs mit írni, kérdéses, hogy Ronaldo visszatérése mennyit dob a csapaton. Ancelottinak a télen mindenképpen kellene a posztra igazolnia, mert Gilardino és Inzaghi elképesztően gyenge formában futballozik.
A bajnokságban nem megy Cafúéknak (AFP)
Az első félidőben némi fölényt harcolt ki magának az AS Roma, de a góllövés sokáig nekik sem ment. A fordulás utáni 20 percet meghajtotta a Milan, az eredmény azonban nem változott, és a 72. percben a BL-ben is sorsdöntő gólt szerző Mirko Vucinic befejelte a vendégek vezető találatát. Nem sokkal később a tizenhatoson belül szabálytalankodó Ambrosini megkapta a második sárgáját. A tizenegyest De Rossi fölélőtte.
A hajrában a Milan emberhátrányban is lerohanta az ellenfelét, de Kakáéknak nem jött össze a góllövés, amit a hazai szurkolók füttykoncerttel „jutalmaztak”. A milánói sztárcsapat a tabella 13. helyére csúszott vissza. Az élen továbbra is az Internazionale áll, amely meglepetésre gólnélküli döntetlent játszott Palermóban.
Amúgy különösen gólszegény volt a vasárnapi nap: a Parma-Livornót (3-2) nem számítva hét meccsen ötször találták be Itália-szerte a csapatok.
Serie A, 9. forduló:
AC Milan-AS Roma 0-1
Gól: Vucinic (72.)
Piros lap: Ambrosini (80., AC Milan)
Catania-Sampdoria 2-0
Gól: Mascara (2.), Martínez (43.)
Empoli-Atalanta 0-1
Gól: Doni (75.)
SS Lazio-Udinese 0-1
Gól: Gyan (78.)
Palermo-Internazionale 0-0
Parma-Livorno 3-2
Gól: Morrone (10.), Paci (54.), Morfeo (74.), illetve Tavano (23., 50., utóbbit 11-esből)
Piros lap: Vezze (93., Livorno)
Siena-Reggina 0-0
Genoa-Fiorentina 0-0
Szombati meccsek:
Napoli-Juventus 3-1
Torino-Cagliari 2-0