A klímaváltozás egyértelmű jeleit mindenhonnan nap mint nap tapasztalhatjuk meg környezetünkben, a jelenség sajnos a világ egyetlen területét sem hagyja érintetlenül. Az utolsó földi paradicsomokat – a Csendes-óceán szigetvilágát – 50 éven belül a teljes pusztulás fenyegeti.
Európa szívében a sivatagosodás, partvidékein pedig a tengerszint emelkedése okoz egyre nagyobb problémát. A világ számos területén már most is a vízhiány problémájával küzdenek, míg máshol megnövekedett a csapadék mennyisége, s a felhőszakadások hirtelen áradásokat okoznak.
Az őshonos fajok élőhelyei különböző hatások mentén megváltoznak, így a fajok többsége elvándorolhat, s az érzékenyebbek akár kipusztulhatnak. Megváltoznak a madarak és állatok vonulási útvonalai, s ez a ragadozókat is élőhelyük megváltoztatására kényszeríti.
A tudósok a megoldást keresik, a politikusok pedig talán lassan feleszmélnek és meghozzák az első hatékony intézkedéseket. Mindez azonban gyors megoldást nem eredményezhet, hiszen a megindult folyamat lassításához ennél sokkal többre lenne szükség.
Nő a széndioxid koncentráció
A kutatás több tényező együttes hatását teszi felelőssé, köztük a gazdasági növekedést, az intenzív kőolajszármazék felhasználást és az óceánok széndioxid felszívó képességének csökkenését, ami talán a legaggasztóbb az összes közül. 2000 előtt a légköri széndioxid szint 1,5 ppm-mel emelkedett évente, a századforduló óta azonban ez az érték 1,9 ppm/év-re ugrott, olvasható a Nature magazin hasábjain a felmérést készítő ausztrál Global Carbon Project jelentése.
Az óceánok nem képesek megkötni a felesleges gázokat
Joseph Canadell a felmérés vezetője szerint a változás közel kétharmad részben a világ növekvő gazdasági tevékenységének tudható be. A maradék egyharmad fele a fosszilis üzemanyagoktól való növekvő függés számlájára írandó, ami szintén a gazdasági tevékenységhez köthető. Ez fokozottan érvényes az előretörő nemzetekre, például Kínára. A fennmaradó szelet pedig a természet fricskája, a várakozásokkal ellentétben az óceánok ugyanis egyre kevésbé szívják el a légköri széndioxidot. “Ötven évvel ezelőtt ha kibocsátottunk egy tonna széndioxidot, az óceánok eltávolítottak belőle 600 kilogrammot. Jelenleg ez már csak 550 kilogramm és a mennyiség folyamatosan csökken” – magyarázta Canadell.
Az óceánok egyre kevesebb üvegház-gázt nyelnek el
Az még tisztázatlan, miért csökkent le az óceánok kapacitása. Elképzelhető, hogy a felszíni rétegek telítődnek az üvegházgázokkal, részben a légkör növekvő szintjei, részben a csökkenő óceáni keveredés miatt, ami telítetlen vizeket hozna a felszínre. Canadell és munkatársai 1956 és 2006 közötti globális széndioxid-szint méréseket tanulmányoztak, illetve részletesen felmérték az 1959-2000 időszak kibocsátási forrásait és elnyelődéseit, melyek alapján elkészítettek egy 2006-ig előrevetíthető modellt. A modell prognózisát összevetették a tényleges adatokkal, majd beazonosították a fő változásokat, melyek az elmúlt években megfigyelt emelkedésekhez vezettek.
Canadell kiemeli, hogy még a nagy vihart kavart IPCC jelentéshez alkalmazott modellek sem jósoltak ilyen gyors visszaesést az óceán elnyelő képességében, a probléma csak most bukkan a felszínre a megfigyelési adatoknak köszönhetően.
Egy másik, szintén a napokban megjelent tanulmányban Ute Schuster és Andrew Watson a brit Kelet-Angliai Egyetem kutatói az Atlanti-óceán széndioxid felvételét vizsgálták a kereskedelmi hajók fedélzetén elhelyezett műszerek által begyűjtött adatokból. Jelentésük szerint az óceán egyes területeinek széndioxid felvétele az 1990-es évek közepe óta több mint a felére csökkent. A felfedezés három hónappal azután érkezett, hogy egy kutatócsoport hasonló folyamatot észlelt a 60. déli szélességi kör és az Antarktisz között elterülő déli óceánon. A megfigyelések egyre inkább arra engednek következtetni, hogy a világ víztömegei fokozatosan elvesztik az emberi fejlődés miatt kiáramló széndioxid tárolásának képességét.
Mindezek ismeretében az üvegházgáz szintek felülmúlhatják az IPCC legpesszimistább jóslatait. Canadell szerint a gyorsulás “szinte megállíthatatlan”. “Minél tovább várunk a károsanyag kibocsátás csökkentésével, annál nehezebben tudjuk féken tartani az emissziót, mivel a természetre egyre kevésbé számíthatunk” – figyelmeztet az ausztrál kutató.
