Kapcsolódó linkek
A két klub megállapodása alapján a vételárról kizárólag a PSV nyilatkozhat – eddig nem tette meg -, ugyanakkor ezzel kapcsolatban annyit azért elárultak a debreceni elöljárók, hogy Dzsudzsák az egyik legdrágább magyar játékos lett, aki az elmúlt években külföldre igazolt .
A futballista ötéves szerződést kötött a PSV-vel, 2013-ig erősíti majd a holland gárdát.
„Boldogok vagyunk, hogy egy minőségi játékost sikerült igazolnunk. Dzsudzsák egy fiatal magyar tehetség, a jövőben sokat segíthet a csapatunknak” – nyilatkozta Stan Valckx technikai igazgató.
Szerzõdéskötés után (PSV Media)
Az NB I-et már „kinövő” labdarúgót korábban egy másik holland csapattal, az Ajaxszal is hírbe hozták, de állítólag Anderlechtnél is szóba került a neve, és angol, valamint olasz együttesek is figyelték.
A még csak 20 éves Ddzsudzsák remek rugótechnikával rendelkezik, ördögösen cselez, és esze is van a játékhoz. Nem csoda, hogy klubjában és a megfiatalított magyar válogatottban is alapember.
Dzsudzsák leendő klubja jelenleg második a holland ligában, és a Bajnokok Ligájában is érdekelt. Nemrég Fehér Csaba is tagja volt az eindhoveni alakulatnak, igaz, sok lehetőséget nem kapott.