Élet-Stílus

Brazil Nagydíj: Räikkönen a világbajnok

Kimi Räikkönnen, a Ferrari finn pilótája nyerte az 58. Forma-1-es gyorsasági világbajnokság tizenhetedik, utolsó futamát, a Brazil Nagydíjat, és ezzel megszerezte első vb-címét.

Kapcsolódó linkek


forma1.lap.hu
sport.lap.hu

A finn csapattársa, a hazai közönség előtt szereplő Felipe Massa végzett a második helyen, míg a vb-címvédő spanyol Fernando Alonso (McLaren-Mercedes) a harmadik lett.


A 28 éves Räikkönen idei hatodik futamgyőzelmét aratta. A világbajnokság második helyét a vb-pontversenyben eddig éllovas brit újonc Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) szerezte meg, míg Alonso lett a harmadik. Az azonos pontszámmal és nyert futammal rendelkező két pilóta között az döntött, hogy a brit ötször volt második, míg a spanyol négyszer.


Hamilton bepánikolt


A rajt után Massa hathatós segítségével – a brazil lezárta az utat Hamilton előtt, igaz, csapattársát azért nem engedte maga elé – Räikkönen azonnal megelőzte a vb-éllovast, majd Alonso is elsuhant Hamilton mellett, aki azok után, hogy megpróbálta visszaelőzni riválisát, megcsúszott, s hogy elkerülje a megpördülést, kihajtott bukótérbe, ahonnan csak a nyolcadik helyre tudott visszatérni.


A „frontok” megmerevedni látszottak. A harmadik körben Massa volt az élen, mögötte Räikkönen és Alonso, Hamilton pedig a hetedik helyen robogott.

Öt körrel később Hamilton autója hirtelen lelassult (valószínű, hogy a kissé bepánikoló angol elrontott egy váltást), majd sikerült újra felpörgetnie a gépet, de időközben lecsúszott a 18. helyre, és így már bravúrra lett volna szüksége ahhoz, hogy visszatornássza magát.


Brazil Nagydíj: Räikkönen a világbajnok 1

A rajt után a késõbbi világbajnok már másodikként haladt (MTI/EPA)


A helyzet kísértetiesen hasonlított a tavalyi idényzáróra. Akkor Michael Schumacher defekt miatt került a mezőny mögé, de rég látott spiritusszal visszatornázta magát, és végül negyedik lett. Ez a végkifejlet Hamiltonnak is megfelelt volna.


Hibásan taktikázott a McLaren


A 15. körben változatlan volt a helyzet az élen, Hamiltonnak ugyan sikerült hat helyet előrelépnie, de több mint 50 mp-cel maradt el az éllovas Massa mögött. Az élbolyból a brazil ment ki először a boxutcába, majd egy körrel később Räikkönen követte. Nem sokkal később Alonso is gumit cserélt, utána pedig Hamilton következett. Ám mint kiderült, a Mclaren megkavarta a kártyákat.

A nehéz helyzetbe kerülő ifjú pilótánál áttértek a három-kiállásos taktikára, arra apellálva, hogy könnyű kocsival gyorsan átverekszi magát a mezőnyön. Nem jött be. A brit az első szerviz után 14. helyre tért vissza.


Nem sokkal később ismét meglátogatta szerelőt, de a kifejezetten az interlagosi pályára tervezett szuper-lágy abroncsokon sem tudott helyzetbe kerülni – nem utolsó sorban azért is, mert több versenyző is – sportszerűen – feltartotta az igyekvő, s egyre inkább tétova Hamiltont. A brit az elején Heidfelddel, majd Vettellel csatázott hosszasan, s bár sikerült előrelépnie, rengeteg időt vesztett.


Brazil Nagydíj: Räikkönen a világbajnok 2

Alonso csak az elején tudta tartani a lépést a Ferrarikkal (MTI/EPA)


Csapattársa, Alonso sem emlékszik szívesen a 2007-es Brazil Nagydíjra. A lelassuló világbajnokot a Hamiltonhoz hasonlóan, igaz, előre tervezetten, három kerékcserével számoló Robert Kubica például fölényesen előzte meg, s bár a pályához inkább fekvő kétcserés kiállás végül a spanyolt juttatta vissza a harmadik pozícióba, a kevésbé eltalált beállítások miatt esélye sem volt a Ferrarik ellen.


Raikkönen ismét gumikat gyilkolt


Huszonöt körrel a leintés előtt a hazai kedvenc Massa vezetett, mögötte Räikkönen, majd Alonso haladt. Hamilton körhátránnyal a nyolcadik volt. Az ötvenedik körben érkezett el a verseny legizgalmasabb, igaz, előre megjósolható momentuma: az éllovas Massa kereket cserélt, Räikkönen pedig maradt a pályán és óriási iramban, szinte teljesen lekopott gumikkal száguldott még két kört és az első helyre tért vissza a boxból.


Merész húzás volt, hisz a finn már esett ki vezető helyről „kockásra” használt gumik miatt – ám ezúttal mellé szegődött a szerencse. Az előzés azt jelentette, hogy ha marad a sorrend a zárásig, akkor ő a világbajnok. Öt körrel a zárás előtt a finn biztosan vezetett, mögötte Massa és Alonso, Hamilton pedig körhátránnyal hetedik volt.

A jókora hátránnyal harmadik Alonso esélyei elszálltak, míg a brit abban reménykedhetett, hogy a negyedik helyért csatázó „ifjú csikók” Rosberg és Kubica esetleg kitessékelik egymást a bukótérbe.


Sanszos volt, ugyanis a célegyenes végében előzni próbáló Rosberg és a lengyel majdnem összeakadt, ám remekül tartották pályán autóikat – két körrel a vége előtt a német már nem kegyelmezett, s elsuhant az abroncsait elhasználó BMW-s mellett. Mindez azt jelentette, hogy a csapatversenyt a kém-botrány hozadékaként elbukó McLaren a nagyobb ranggal bíró egyéni címet is elveszítette.


Brazil Nagydíj: Räikkönen a világbajnok 3

Räikkönen késõbb megfogadta: egy hónapig megállás nélkül bulizik (MTI/EPA)


Világbajnok: megérdemelten


Kimi Räikkönen azonban nem érdemtelenül lett a harmadik finn világbajnok (Nico apja, Keke Rosberg, s a McLaren szerelői között figyelő Mika Häkkinen után). Bár pech-szériája idén is meg-meglegyintette, a riválisoktól eltérően a nyilatkozatháborúkból bölcsen kimaradó északi hat futamgyőzelmet aratott, és ez pláne annak tükrében nagy fegyvertény, hogy a vb-címre esélyes négyes (a brazíliai futam erkölcsi győztese, Massa ugyan korábban kiszállt a versengésből) közül őt sújtotta leginkább a technika ördöge.

—-A dobogósok nyilatkozatai—-


Kimi Räikkönen:
Nem tudom ki értékelt beletörődve, nem én lehettem az (arra a riporteri kérdésre, hogy két hónapja egy nyilatkozatában azt említette, hogy elszálltak az esélyei). Bár mások esetleg nem, mi mindig hittünk abban, hogy odaérhetünk, és a végén sikerült. A csapat összetartott, így sikerült nyernünk hátrányos helyzetből is. Nemcsak a konstruktőri, de az egyéni világbajnoki címet is megszereztük. Nagy köszönet a csapatnak, akik mindig jó munkát végeztek, és köszönet Felipének, aki sokat segített az év folyamán. Az autó kiválóan teljesített, de akár ennél gyorsabban is mehettünk volna. Az utolsó körökben rámszóltak, hogy világbajnok lehetek, de akkor még nem tudhattuk, hogy nem esik-e ki valaki Hamilton elől.


Felipe Massa:
Sajnos, a korábbi problémák miatt a bajnoki címbe személyesen nem szólhattam bele, de nagyon örülök, hogy a csapat így végzett. És persze örülök Kimi sikerének. Jó volt átélni, hogy bajnokká váltunk, úgy a konstruktőrök, mint a pilóták között, és nagyon örülök, hogy segíthettem a csapatnak és Kiminek. Jövőre remélem még több örömre lesz okom.

Fernando Alonso:
Mindenekelőtt szeretnék gratulálni Kiminek. Korábban is állítottam: aki több pontot szerez az utolsó versennyel bezárólag, azé lesz a világbajnoki cím. A verseny az én szempontomból igen nehéznek ígérkezett. Elkaptam a rajtot, a harmadik helyre kerültem, s amikor Lewisnak műszaki gondja támadt, megpróbáltam felvenni a küzdelmet Kimivel, de nem ment. A Ferrarikkal lehetetlen volt tartani a lépést, és csak abban reménykedhettem, hogy egyikükkel történik valami. Gratulálok Kiminek, mindenkinél jobban rászolgált a világbajnoki címre. Furcsa világbajnokság volt, mindenkinél voltak hullámvölgyek. Annak ellenére, hogy a címet elvesztettem, szép emlékeim vannak erről az idényről, négy győzelmet szereztem.


Brazil Nagydíj: Räikkönen a világbajnok 4

Alonso állítja: az a világbajnok, aki az utolsó futamon is elsõ a kockás zászló után (MTI/EPA)


Lewis Hamilton, vb-második:
“Tavaly még nem is voltam a Forma-1-ben, most pedig világbajnoki második vagyok. Jövőre még erősebben térek vissza. Legyőztem csapattársamat, a kétszeres bajnok Fernando Alonsót – ez volt az elsődleges célom.”

Kimi Räikkönen (Finnország)

Csapata:
Ferrari
Született: 1979. október 17., Espoo (Finnország)
Lakhely: Espoo és London
Magasság/testsúly: 1,75 m/71 kg
Családi állapota: nős, felesége Jenni Dahlmann finn topmodell
Összes futam a Forma-1-ben: 121
Legjobb helyezések összetettben: 1. (2007), 2. (2003)
Futamgyőzelem: 15
Első rajtkocka: 14
Internetes oldal: http://www.racecar.co.uk/kimi
Csapatai: Sauber (2001), McLaren-Mercedes (2002-2006), Ferrari (2007-2009)
Pályafutása: élete első Forma-1-es versenyén 2001. március 4-én az Ausztrál Nagydíjon állt rajthoz, első futamgyőzelmét 2003. március 23-án a Malajziai Nagydíjon aratta.

—-Végeredmény, pontverseny—-

Forma 1-es Brazil Nagydíj

Grande Prêmio do Brasil 2007, Interlagos
Végeredmény:
1. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
2. Felipe Massa (brazil, Ferrari) +1.4
3. Fernando Alonso (spanyol, McLaren-Mercedes) +57.0
4. Nico Rosberg (német, Williams-Toyota) +62.8
5. Robert Kubica (lengyel, BMW) +70.9
6. Nick Heidfeld (német, BMW) +71.3
7. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) +1 kör hátrány
8. Jarno Trulli (olasz, Toyota) +1 k.h.
9. David Coulthard (brit, Red Bull-Renault) +1 k.h.
10. Kazuki Nakadzsima (japán, Williams-Toyota) +1 k.h.
11. Ralf Schumacher (német, Toyota) +1 k.h.
12. Takuma Szato (japán, Super Aguri-Honda) +2 k.h.
13. Vitantonio Liuzzi (olasz, STR-Ferrari) +2 k.h.
14. Anthony Davidson (brit, Super Aguri-Honda) +3 k.h.
– Adrian Sutil (német, Spyker-Ferrari) a 43. körben
– Rubens Barrichello (brazil, Honda) a 40. körben
– Heikki Kovalainen (finn, Renault) a 35. körben
– Sebastian Vettel (német, STR-Ferrari) a 34. körben
– Jenson Button (brit, Honda) a 20. körben
– Mark Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) a 14. körben
– Szakon Jamamoto (japán, Spyker-Ferrari) a 2. körben
– Giancarlo Fisichella (olasz, Renault) a 2. körben

A világbajnokság végeredménye
Pilóták:
1. Räikkönen 110, 2. Hamilton 109, 3. Alonso 109, 4. Massa 94, 5. Heidfeld 61, 6. Kubica 39, 7. Kovalainen 30, 8. Fisichella 21, 9. Rosberg 20, 10. Coulthard 14, 11. Alexander Wurz (osztrák, Williams-Toyota) 13, 12. Webber 10, 13. Trulli 8, 14. Vettel 6, 15. Button 6, 16. R. Schumacher 5, 17. Szato 4, 18. Liuzzi 3, 19. Sutil 1.
Konstruktőrök*:
1. Ferrari 204, 2. BMW 101, 3. Renault 51, 4. Williams-Toyota 33, 5. Red Bull-Renault 24, 6. Toyota 13, 7. STR-Ferrari 8, 8. Honda 6, 9. Super Aguri-Honda 4, 10. Spyker-Ferrari 1
* A McLaren-Mercedes pontjait törölték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik