A hatékony támadótriójának (Tevez, Rooney, Ronaldo) főszereplésével a Manchester United az Old Traffordon kiütéses győzelmet aratott a Wigan felett szombaton, és a szezon során először átvette a vezetést a tabellán. Sir Alex Fergusonék nem sokáig örülhettek, hiszen egy nappal később az Arsenal legyőzte a 15. helyen tanyázó Sunderlandet.
Van Persie-dupla
Az egykori manchesteri legenda, Roy Keane által irányított vendégcsapat kis híján megtréfálta a toronymagas esélyest, Robin van Persie a 80. percben állította be a végeredményt. Pedig negyedóra elteltével úgy tűnt, hogy simán megszerzi hazai pályán a három pontot a londoni alakulat. A holland középpályás egy irtózatos erejű szabadrúgásból vette be először a vendégek kapuját, majd a 14. percben az előrehúzódó Senderos duplázta meg az Arsenal előnyét.
Kétgólos hátrányban sem adta fel a Sunderland, és erőfeszítéseiket siker koronázta a 25. minutumban. Az Ágyúsok a szünet előtt könnyedén visszaállíthatták volna az eredeti előnyt, de a helyzeteiket elpuskázták, és ez a fordulás után megbosszulta magát: Jones a 48. percben sokkolta az Emirates Stadion közönségét.
A hátralévő bő negyven percben is az Arsenal akarata érvényesült a pályán, de egészen a 80. percig kellett várni, mire a második gólját is belőtte van Persie, ezzel bebiztosítva a londoniak győzelmét.
Botladozik a Liverpool
Visszatért a Chelseabe a hosszú ideje sérült Frank Lampard, és vele először győzött augusztus 25-e óta a londoni csapat. A Bolton ellen idegenben az egyetlen gólt Salomon Kalou szerezte.
A bajnokesélyesnek tartott Liverpoolnak meggyűlt a baja az idáig csak bukdácsoló Tottenhammel. A kieső helyen tanyázó ellenféllel szemben hazai pályán csak az utolsó pillanatban mentett pontot a nyáron érkezett Torres. A tabella harmadik helyén álló kisebbik manchesteri gárda, a City újabb biztos győzelemmel igazolta remek idei formáját.
Premier League, 9. forduló:
Arsenal-Sunderland 3-2
Gól: van Persie (7., 80.), Senderos (14.) illetve Wallace (25.), Jones (48.)
Kiállítva: McShane (90.)
Reading-Derby County 1-0
Gól: Doyle (63.)
Blackburn Rovers-Birmingham City 2-1
Gól: Bentley (15.), McCarthy (56., 11-esből), illetve Jerome (68.)
Bolton Wanderers-Chelsea 0-1
Gól: Kalou (41.)
FC Liverpool-Tottenham Hotspur 2-2
Gól: Voronyin (12.), Torres (90.), illetve Keane (45., 47.)
Manchester City-Middlesbrough 3-1
Gól: Riggott (10., öngól), Blumer (33., 63.), illetve Hutchinson (89.)
Newcastle United-Everton 3-2
Gól: Butt (42.), Emre (86.), Owen (90.), illetve Johnson (55.), Given (90.)
Fulham-Portsmouth 0-2
Gól: Mwaruwari (50.), Hreidarsson (52.)
Szombati meccsek:
Manchester United-Wigan Athletic 4-0
Aston Villa-West Ham United 1-0