Kapcsolódó linkek
„Két hete keményen edz. Úgy tűnik, jó állapotban van, de csak később döntünk arról, pályára lép-e vasárnap. Nem akarunk semmit sem kockáztatni, hiszen Frank a csapat egyik fontos labdarúgója” – magyarázta a Chelsea menedzsere, Avram Grant.
Lampard – aki tagja a soros Eb-selejtezőkre készülő angol válogatott keretének – augusztus végén edzés közben szenvedett combsérülést, azóta nem játszott, s mint fentebb szó esett róla, Boltonban térhet vissza.
A 29 éves labdarúgó egyébként kellemes emlékeket őriz a boltoni The Reebok Stadionról, elvégre 2005 tavaszán ő szerezte a londoni kékek mindkét találatát azon a találkozón, mely után a Chelsea 50 esztendő böjtöt követően újra bajnoki diadalt ünnepelhetett.
A Chelsea ezúttal is győzni megy Boltonba, egyúttal megtörné a hosszúra nyúlt bajnoki gólcsendjét: a londoni csapat négy meccse képtelen bevenni az ellenfelek kapuját a Premier League-ben, márpedig ilyen kilenc esztendeje fordult elő vele utoljára.