A hét filmjei: sorsfordítás

Overnight

Harmincas hősökké váltak Török Ferenc figurái. Cseperedett a korosztálya, cseperedtek a filmjeinek a szereplői. A Moszkva téren még kamaszok, tizenéves, a nagybetűs élet küszöbére lépő félszerzetek randalíroztak, a Szezonban huszonévesek keresték-kergették a (felhő-) boldogságot, hogy rájöjjenek, a vonzó Balaton partján éppolyan szar a magyar élet, mint a kánikulába elszédült rónaságon, nagyjából mindenki védtelen. És most, az Overnightban harmincasokká értek, mondjuk, hogy megtalálták a helyüket, és köszönik szépen. De, itt van például Péter (Bodó Viktor), egy menőnek látszó 33 éves bróker, akiről aztán kiderül, hogy se a munkája, se a magánélete nem olyan király, nem olyan menő. Hirtelen előbukkanó német ügyfelének példának okáért jelentős összeggel lóg – amit egy kockázatos, egyéjszakás tranzakcióval és „cimboriális” segítséggel tud megszerezni -, valamint parfümszagú névtelen levelet kap valakitől, amiben pozitív terhességi teszt lapul…

Van gondja elég, mondhatnánk. Török Ferencnek is, hogy a figyelmünket ébren tartsa, ami hol sikerül neki, hol nem. Talán nehezen tud választani, a karakterei fontosabbak a számára, vagy a történetük, mert néha azon érzésünk támad, hogy leválnak egymásról. Annak viszont határozottan örülünk, hogy a rendező a mai harmincasoknak tud mit mondani, annak meg pláne, hogy ehhez Bodó Viktort „használja”.

Felkoppintva

A 40 éves szűz című jóféle komédiájával a forgatókönyvíró-rendező és producer Judd Apatow és „bandája” végre bevette Hollywood bástyáit, még inkább: elnyerte a nézők kegyeit. Egyik, szerintünk méltánytalanul mostohán kezelt 1999-es próbálkozása volt a Különcök és stréberek, azaz a „lúzerek” tévéfilmes bemutatása. Az átütő sikert nem kis részben a komikus Steve Carell személye és tehetsége eredményezte, aki azóta például a Evan, a minden6ó című produkciót igyekezett megmenteni a csúfos bukástól.

Az új Apatow-projekt nélküle készült, de sok mindenkit láthatunk benne, akivel a 40 éves szűzben is találkozhattunk. Rögvest itt a mostani főhős, Ben (Seth Rogen), akit anno a koros szűzfiú enyhén pocakos munkatársaként csodálhattunk meg. A kappanháj és a vesztesstátusz maradt, a válogatott bénákkal közös bérleményben lebzselő fiú (férfi) még egy óvszert sem bír felhúzni rendesen. Ennek meglesz a következménye: az alkoholtól elbódult, előléptetését ünneplő, és egyébként szép, Alisonnal (a Grace-klinikáról ismerős Katherine Heigl) töltött éjjel után a csaj úgy marad. És tulajdonképpen még nem is ismerik egymást!
A Felkoppintva nem a 40 éves szűz. A poénok fáradtabbak, a produkcióhoz képest „családbarátabbak”, de azért erősen gondoljuk meg, mielőtt az ipát vagy a napát magunkkal rángatnánk a moziba. Persze, nevetni fogunk, többször is. De ez nem az a röhögés, ami korábban olyan jól esett.

Csendkút

Az elsősorban a színházi rendezéseiről ismert Pozsgai Zsolt, több filmforgatókönyv (Üvegfal, A gyertyák csonkig égnek) megírását követően készítette el a maga ötvenhatos filmjét, Csendkút címmel. A film főszereplője az 1949-ben – ártatlanul – letartóztatott élsportoló, Gérecz Attila (Hayth Zoltán), aki a börtönévei alatt vált forradalmárköltővé. A rácsok mögötti sorstársaktól, a bebörtönzött népi íróktól tanul meg írni és alkotni, akik a szavakba kapaszkodva próbálnak meg túlélni. A fiatal férfit menyasszonya, Margit (Kara Tünde) is időközben elhagyja, ez a csalódás még inkább arra ösztönzi, hogy problémáit a költészet eszközeivel dolgozza fel. Nem törődik bele sorsába, több alkalommal megszökik, titokban meglátogatja anyját (Kubik Anna), felkeresi exét, aki azonban elárulja, így Attila megint a fogházba kerül. Azonban az élet tartogat neki még egy meglepetést: odabent találkozik a valódi, a nagy szerelemmel, Klárival (Kakasy Dóra). S eközben a kinti életben megindul a változás, készülődik a forradalom.

„1956 Petőfijének” nevezett Gérecz sorsfilmje illeszkedik a magyar közelmúlt történelmét feldolgozó opusok közé. Annyit tesz hozzá, hogy megismerteti a nézőt az ismeretlen költő személyével, ám a sem kiállításában, sem tartalmában nem üt el az átlagtól.

Száműzöttek

A hongkongi akciófilm-rendező, Johnny To mindig valamiféle többlettel ruházza fel öldöklős filmjeit, példának okáért legutóbb Magyarországon az Adásunkat megszakítjuk című opusával találkozhattunk, amely a nagy – és kellőképpen véres – lövöldözések közepette erős médiakritikával élt. „Most” (egy 2006-os filmjéről van szó), a mészárlásban sajátos társadalomkritikával szembesülünk (hülyén hangzik, de tényleg), miszerint az embereknek „mindenük a pénz lett” – és ez nem jó. A Száműzöttek formailag a westernfilmekre is hasonlít, amikor története szerint a Kínával újraegyesülő Makaón (az ex-portugálgyarmaton) egy bérgyilkos-bandát azzal bíznak meg, hogy a maffiavilágból kilépni akaró társukkal végezzenek, de nem sikerül, sőt ők maguk szintén „körön kívülre” kerülnek.

A Száműzöttek azoknak fog örömet okozni, akik a távol-keleti filmeket úgy szeretik, ha van egy kis „hozzáadott innováció” bennünk. Jelentjük: van. Hogy nem akárhogy: a filmet Arany Oroszlánra jelölték tavaly Velencében, az idei hongkongi filmfesztiválon pedig négy díj-jelölést gyűjtött be.

Szívritmus

A Szívritmus című remek drámában a mentőasszisztensként dolgozó, beszédes nevű Crash (Matthias Schweighöfer) gyermekkorában autóbalesetben elveszítette a szüleit, felnőtt fiatalemberként célja, hogy másokon segítsen. De senkit sem enged közel magához. Sem mentős társait, sem a szerelmesen „tátogó-tippegő” orvos lányt. Ahogy lenni szokott: mígnem találkozik élete hiányzó felével, aki történetesen kábítószeres, éppen túladagolásban meghal a fiúja, akitől egyébként meg terhes. A November nevű leány (Jessica Schwarz) minden, ami a fiú nem, mondhatnánk, hogy értjük, az ellentétek vonzzák egymást. De nem. Ez a világ egyáltalán nem éteri és érthető, ahol az ellentétek csak úgy vonzhatják egymást, itt minden gennyes, véres és csupa hányás (tényleg).

A rideg képek között vacog a néző, bántóan ismerős ez a vacak világ. Azért és talán van kiút innen, az első filmjét a saját szanitéc élményei nyomán a vászonra szövő Hendrik Hölzeman rendező-forgatókönyvíró szerint legalábbis van. És mint tudjuk, a remény hal meg utoljára. Nekünk ennyi is elég.