Élet-Stílus

Japán sztárépítészek az Építészet Hónapján

Az Építészet Hónapja rendezvénysorozaton 15 település 65 helyszínén összesen 170 eseményt tartanak. Megnézhetünk meg nem valósult építészeti koncepciókat, és három japán sztárépítész is ellátogat hozzánk egy konferenciára.

Bojár Iván András fesztiváligazgató a programsorozat megnyitó ünnepségén elmondta, hogy hétfőn az Építészet Világnapján megkezdődött, a Tegnap holnapja című rendezvény programjában kiállítások, filmvetítések, épületbejárások, kerekasztal-beszélgetések és konferenciák mellett számos színes esemény is szerepel. A fesztivál központjának az idén a Körzőgyár Galéria ad otthont. Kiállítótermeiben HA!! címmel meg nem valósult építészeti koncepciókat, terveket mutatnak be.

Ötödik éve ünnepeljük

Október végére, a zárókonferenciára három japán építész érkezik Budapestre. Kengo Kuma neve nemrégiben ismertté vált Magyarországon is, a Kormányzati Negyed pályázata kapcsán. Jelen lesz mestere, Hiroshi Hara, valamint kortársa, Riken Yamamoto is.

Az Építészet Hónapja fesztivált az OCTOGON magazin indította útjára 2003-ban, az esemény célja, hogy közelebb vigye az emberekhez az építészetet, lehetőséget nyújtva párbeszédre, vitákra.

Az eseménysorozat az Építészet Világnapjához kapcsolódik, amelyet 1986 óta október első hétfőjén ünnepelnek, a településeken élők életviszonyainak javítását szorgalmazó Habitat Világnapon.

Pécs és a kormánnnegyed pezsdített a szakmán

Fegyverneky Sándor országos főépítész az Erzsébet téri Gödör Klubban tartott megnyitón a helyszínen rendezett kiállításokat méltatta. A klubban a Kormányzati Negyed díjazott pályaművei, a négy pécsi tervpályázatra érkezett művek, a diploma előtt állók tervei, valamint a diplomadíjasok alkotásai láthatók.

„Pezseg a szakma” – utalt a főépítész az Építészet Hónapjának sok programjára, valamint arra, hogy a Kormányzati Negyed és a 2010-re Európa egyik kulturális fővárosának választott Pécs fejlesztése folytán a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerültek magyarországi pályázatok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik