1957-ben az akkori Szovjetunió – és talán a világ – legfejlettebb űreszközének az „Oktober surprise” számított. Az első szputnyik fellövése óta azonban elmúlt a hidegháború, az első űrverseny és 50 év alatt az ember eljutott odáig, hogy hamarosan turisztikai központok lebegnek majd orbitális pályán, lehetővé téve, hogy ne csak az asztronauták juthassanak el a világűr peremére.
Fenyegetés helyett munkaeszköz
Az eredmény azonban mindenképpen figyelemreméltó, hiszen az űrkutatás óriási lépést tett a Naprendszer és a Föld működésének megismerése felé. A műholdak sokadik nemzedéke ma már nélkülözhetetlen a telekommunikáció, a navigáció, a meteorológia, a csillagászat és média számára.
Az elmúlt félévszázad tapasztalata végül elvezetett addig, hogy ma már nem csak orosz és amerikai űrszondák köröznek a Föld körül, hanem európai és ázsiai csillagászati eszközök, katonai és polgári feladatokat ellátó mesterséges objektumok. Televízió és rádió adások ezrei jutnak el a világ bármely tájára a műholdas sugárzás segítségével. Telefon, internet és egyéb kommunikáció eszközök használják az ötven éve sikeresen kipróbált technológiát.
Egységes navigációs rendszerek és internetes térképek alkalmazzák a műholdak által készített felvételeket. Ami évekkel ezelőtt még csak a legtitkosabb szervezetek kémkedéséhez nyújtott segítséget, ma már mindenki számára használható navigációs segédeszköz.
3 hónapig működött
A Szputnyik-1 mindössze 83,6 kg-os volt. Felépítését tekintve egy 58 cm átmérőjű alumíniumgömb volt, amelynek egyik oldalán négy darab, 2,4 m-es antenna nyúlt hátra. A kis műhold két rádióadót vitt magával (az egyik 20, a másik 40 MHz frekvencián sugárzott). Az adók adásteljesítménye 1 W volt. A rádióadó a mára legendássá vált bip-bip-bip csipogást sugárzott, melyet a világ minden táján sikerült fogniuk a rádióamatőröknek (és más, pl. katonai rádióvevőknek).
A kis eszköz, amely megrémítette Amerikát
Az akkumulátorok kimerülését követően a szondát optikai úton – távcsövekkel – kísérték nyomon egészen addig, míg 92 nappal a startja után, 1958. január 4-én a légkör fékező hatására olyannyira le nem lassult, hogy visszasüllyedt az atmoszférába és elégett. Összesen 1440 keringést teljesített meg, melynek során 70 millió kilométert tett meg.
A rakétaindítással, de legfőképpen azzal, hogy a kis szonda keringése során többször is elhaladt az Egyesült Államok felett, a szovjetek elérték a kitűzött propagandacélt, Amerikában pánikként élték meg az emberek a „fejük felett repülő vörös űrhajót”. Az amerikai sajtó „hathatós támogatásával” az emberek megértették, hogy a Szovjetuniónak olyan fegyver van a kezében, amellyel a világ bármely pontjára képes eljuttatni egy bombát, esetleg atomtöltetet, így az otthonaik a történelem során először kerültek közvetlen veszélybe.
Az amerikai közvélemény azonnali visszavágást várt el a kormányától, ezért Eisenhower elnök megalapította a NASA-t az erőfeszítések koordinálására és meghirdette az űrversenyt.
