A nyár egyik leglátogatottabb mozijának számított a hazánkban július 12-én bemutatott Harry Potter és a Főnix Rendje, ami sorrendben az ötödik varázslótanoncos mozi. A címszereplőjét-főhősét megformáló Daniel Radcliffe – egy televíziós Copperfield Dávid-adaptációt és A panamai szabó című filmbeli nyúlfark-szerep után – mindössze 11 évesen állt a kamerák elé. Az első rész, a Harry Potter és a bölcsek köve 2001-es bemutatásakor töltötte be a tizenkettőt. 
Daniel Radcliffe
Nagyjából a társai is, Emma Watson, Rupert Grint és a többiek. Akik mára bizony felnőttek. Radcliffe, aki 1989. július 23-án született Londonban, az ötödik film premierjekor töltötte be a nagykorúsági küszöböt, a 18. évet. Ami nem csupán azt jelentette, hogy édes szülei óvó kezei közül a magáéhoz ragadhatta milliárdos vagyonának a kezelését – a korábbi négy filmért összesen húszmillió fontot, vagyis mintegy 7,154 milliárd forintot kasszírozott –, hanem hogy szabály- és törvényszegés nélkül tehette, amit a nagyok. Ihatott, cigarettázhatott, csajozhatott.
A bulvárhírek szerint mindezt nagyon szolidan tette, de mielőtt elégedetten hátradőlne a konszolidált Potter-figurához szokott Radcliffe-rajongó, szögezzük le, hogy a kamaszkor egyébként is nehéz környékén „szoktak” meghülyülni a kedvenceink, azaz mindenféle tudat-bódítószerhez nyúlnak, és ne szépítsük, a taknyukon-nyálukon csúsznak. Jelzésként ide idéznénk az egykor ígéretes színészként induló, majd mára elzüllött Lindsay Lohan (Apád-anyád idejöjjön!) és Edward Furlong (tudják, Terminator 2. – Az ítélet napja ifjú John Connorja és a remek Amerikai história X lázadója) esetét.
Edward Furlong
Nehéz teher a siker
Hát mi történik ezekkel a gyerekekkel ilyenkor? A kamaszéra dac- és anarchisztikus világa ugyanis egyáltalán nem minden szétcsúszásra magyarázat, mert ha józan paraszti ésszel belegondolunk, akkor minden egyes késő tizenéves emberpalántát elnyelne a könnyednek tűnő „sötét oldal”, vagyis mindenki hülyén vigyorgó és maga elé motyogó zombivá válna, az emberiségnek meg annyi lenne (oké, ebben azért van valami).
A szakértő pszichológusok szerint nemhogy egy kisembernek, hanem egy meglett felnőttnek (jól van, csínján a felnőttséggel: tehát egy huszonévesnek) is nehéz megbirkóznia az ismertséggel, a sikerrel, az emberek feléje áradó, szűnni akaró kíváncsiságával, ami bizony (és oppardon) még a széklete bordázatára is kiterjed.
Leggyakoribb példaként Marylin Monroe és Elvis Presley neveit szokták emlegetni, akik (az összeesküvés-elméletekre most jótékony fátylat borítva) egybehangzó véleményük szerint azért távoztak olyan korán az élők sorából – Monroe 36, Presley 42 évesen –, mert mindez feldolgozhatatlan. Kellő vértezettség nélkül, erőteljes érzékenységgel megáldva. Márpedig, ugye, egy tehetséges emberre utóbbi nagyon is jellemző.
A helyzet mára még fokozódott a tévé és a bulvársajtó folyamatos jelenlétével. Ha valamelyik sztár azt hiszi, hogy éppen és végre magában van, vagy párban lehet, akkor is minimum hárman van. De általában többen.
A Reszkessetek betörők vagány kisfiúja alkoholista lett
A gyerekszínészek, akik különösen a nyugati világban felnőttkori babérokra is törnek (szerintünk sokszor nem a bennük mocorgó kukac, vagyis a tehetség, hanem a könnyű pénz miatt) minden kontroll és támasz nélkül – amikor is a drága jó szüleik csupán a pénzfialó malacot látják bennünk, és nem egyszer maguk is súlyos szenvedélybetegségektől terheltek – állnak. Nem csoda, ha az egykor olyan édes Macaulay Culkinból (Reszkessetek betörők!-széria), vagy az E. T.-sztár Drew Barrymoreból aktív kábítószeres és/vagy alkoholista lett, aki nem (Culkin) vagy nagyon nehezen, vérverejtékkel talált vissza a normalitásba (Barrymore). Akadnak azért kivételek, csekély mértékben, nem dominánsan: A narancsvidék című tévésorozatból ismert Mischa Bartonról – aki gyerekként játszott például a Gyepkutyák című tévéfilmben – viszonylag kevés cirkuszt hallhattunk. 
Macaulay Culkin
A késő tizenéves gyerekszínészek esetében egyébként a lázadásnak, illetőleg a képességeik határainak bejárásához tartozik, hogy nem egyszer a korábbi, „édes”, jó kisfiú/kislány-szerepkörből váltanak valami bizarrabbra, feltétlenül meghökkentőbbre. Ilyen Radcliffe meztelenkedése az Equus című darabban, vagy a „Flipperes” Jessica Alba lenge öltözetben előadott rúdtánca a Sin City című filmben. Éppenséggel és nagyon jól jellemzően ide sorolhatjuk a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola szorgalmas, mondhatni stréber Hermionéjét alakító Emma Watsonnak azon kijelentését, miszerint elege lett a jó kislányos imázsból, és akár még a ruhájától is megválna, hogy levetkőzze azt. (Persze, Emma nem Playboy-fotósorozatra gondolt: „Nem arról van szó, hogy mindenképpen meztelenkedni akarok, de remélem, hogy kapok majd egy hasonló szerepet.” – közölte a világsajtóval, Radcliffe Equusos lehetőségére gondolva.)
Ulmann Mónika színész maradt
És mi a helyzet Magyarországon? Kicsi piac – kicsi hiszti. Legalábbis olyan értelemben, mint (mondjuk) Amerikában nem léteznek filmsztárok, azaz a világon mindenhol fölismerhető ikonok. Celebritások vannak, mindenféle hírességek, akiket szárnyára emel, vagy lelök a média. Nyilván és elsősorban a bulvár.
Ifjúkorunkból több olyan gyermekszínész neve jut az eszünkbe, akik ifjonti korukban mozgóképen játszottak, ám később nem ezt a pályát választották, és/vagy egészen egyszerűen eltűntek a magyarországi közéletből, mint sem. Ezen egykori gyerekek közé sorolnánk a „koronázatlan kiskirályfit”, Kovács Krisztiánt (a Hahó, Öcsi!, a Hahó, a tenger, a Barátom Bonca című filmek, illetve Az öreg bánya titka, a Keménykalap és krumpliorr, az Utánam, srácok! című tévésorozatok szereplőjét), akit utoljára (1982-ben) Szép Ernő Vőlegény című színdarabjának adaptációjában láthatott a közönség; az egyfilmes Olvasztó Imrét, aki a közelmúltban sajnálatosan elhunyt Mihályfy Sándor Indul a bakterház című örökbecsű tévéfilmjében (1979) forrt össze örökre szerepével az emlékezetünkben. 
Ulmann Mónika: írt a bátyjának egy dalt
Vagy nem hagyhatjuk ki Jelisztratov Szergej nevét, aki általában Kovács Krisztián bátyját alakította a tévésorozatokban. Ám korántsem minősíthetjük másodhegedűsnek, mivel a magyar anya és orosz apa gyermekeként az egykori Szovjetunióban született (és édesanyja munkája miatt nyolc évig tengerjáró hajókon élő) Jelisztratov 1968-as, Kincskereső kisködmönbeli debütálása (1968) után a hetvenes évek legismertebb gyerekszínésze lett. (1980-ban, Rózsa János rendező Vasárnapi szülők című filmjében láthattuk eleddig utolsó ízben, partnerei Nyakó Juli, Balogh Julianna, Blizik Andrea, Szakács Melinda, Pásztor Erzsi, Kakassy Ágnes, Koós Olga, Marton Kati, Usztics Mátyás és Ujlaky Dénes voltak.)
Ellenpéldaként eszünkbe juthat Ullmann Mónika, aki mindössze hatévesen debütált az Égigérő fű című ifjúsági filmben (később A szeleburdi családban és a Legyél te is Bonca!- ban! játszott), sláger-gyerekdalokkal komoly sikert aratott (Írtam a bátyámnak egy dalt, Moncsicsi), ám felnőttként is a színészi pályán maradt (az utóbbi években a Kútfejek és az S. O. S. Szerelem című filmekben is láthattuk).
