A mocsárciprusfélék (Taxodiaceae) a földtörténeti harmadidőszak elején kiterjedt erdőségeket alkottak Eurázsiában és Észak-Amerikában. Ezek betemetődésével alakultak ki a ma ismert barnaszén- és lignittelepek. Ebből a korból származik a bükkábrányi lelet is, amelyről a szerkesztőségünk is beszámolt. Most viszont ejtsünk pár szót a hazánkban jelenleg is megtalálható, élő mocsárciprusokról.
A mocsárciprusféléknek jelenleg három faja ismert, mindhárom Észak-Amerika déli, mocsaras területein őshonos. Őshazájában a pikkelyes mocsárciprus (Taxodium ascendens) és a mexikói (más néven: télizöld) mocsárciprus (Taxodium mucronatum) mellett leginkább a virginiai mocsárciprus (Taxodium distichum) terjedt el. Ez utóbbi szerte a világban, így hazánkban is népszerű díszfaként ismert. A pikkelyes mocsárciprust egyes tudósok a virginiai mocsárciprus egyik változatának és nem különálló fajnak tekintik; mindkét faj lombhullató és hasonló élőhelyen fordul elő.
Valaha kiterjedt erdõségeket alkotott
A mexikói mocsárciprus viszont – mint másik neve (télizöld) is mutatja – örökzöld. Az Egyesült Államok déli területein, Mexikóban és Guatemalában őshonos. Leghíresebb a mexikói Oaxaka közelében Santa Maria de Tuléban található, 40 m magas, több mint 10 méteres törzsátmérőjű mexikói mocsárciprus, melynek korát 1200 évnél idősebbre becsülik.
Élénk vörös őszi lombbal
A virginiai mocsárciprus lombhullató fa, ősszel a levelei élénk vörösre színeződnek. Habár legnagyobb állományai Észak-Amerika szubtrópusi (meleg, nedves klímájú területein találhatók) a faj a szárazabb és hűvösebb körülményekhez is kiválóan alkalmazkodik. Ezt bizonyítja, hogy elterjedési területének északi határa a Mississippi és az Ohio folyó mentén Illionois és Indiana államig húzódik, ahol télen (rekord értékű) mínusz 38 Celsius fokot is mértek.
A virginiai mocsárciprust a legtöbb magyarországi közparkban, arborétumban vagy kastélyparkban sétálva nagy eséllyel megpillanthatjuk. Ez az egzotikus fa könnyen felismerhető az akár több mint harminc méter magasra is megnövő vöröses barnás, rostos törzséről, amely hosszanti csíkokban foszlik. Törzsátmérője akár 1-3 méter is lehet. Tobozai aprók (1-3 cm), kerekdedek.
A látványos növény bármely jó vízellátottságú park dísze lehet
A leglátványosabbak és legérdekesebbek kétségkívül a légzőgyökerei. Ezek a ciprusbabáknak is nevezett, leginkább egy-egy kisebb facsonkra hasonlító 20-40 centiméter magas képződmények a magas talajvízben álló fáknál fejlődnek ki igazán látványosan. Feladatuk, hogy segítsék a vízben álló gyökérzet levegőzését, bár újabb kutatások szerint a fa stabilitásában van jelentős szerepük. Nagyon szép légzőgyökereket láthatunk például a vácrátóti botanikus kertben vagy az alcsúti arborétumban is. A mocsári környezetben élő fáknál a törzs alsó része kiszélesedik. Ezek a „támpillérek” támasztékként szolgálnak a fa számára.
150 évesek a legidősebb hazai fák
Impozáns megjelenése és a klímával szembeni viszonylag tág tűrőképessége miatt a virginiai mocsárciprus díszfaként hamar elterjedt az óvilágban. Előszeretettel ültették folyók, tavak partjára, de később utcasorfaként is.
„Az írásos dokumentumok szerint a virginiai mocsárciprust Európában először valószínűleg Angliában, a Theatrum Botanicumban ültették 1640-ban, de az első valóban bizonyított sikeres ültetés Londonban a Syon House-ban volt, 1750-ben. Az igazi faiskolai termesztés és forgalmazás, főleg nemzetközi szinten csak a 19. század utolsó harmadában alakul ki. Ma már közönséges park- és utcasorfának számít Európában” – tudta meg a National Geographic Online Kósa Gézától, a vácrátóti arborétum vezetőjétől.
Hazánkban a 19. század folyamán kezdték ültetni főúri parkokban, kertekben. A ma élő legidősebb fák, – amelyek nagy valószínűséggel egyben az első nálunk ültetett fák -, közel 150 évesek. Ezeket láthatjuk Alcsútdobozon, Vácrátóton, Dénesfán, Martonvásáron vagy Budapesten a Városligetben – tette hozzá a szakértő.
A 19. század második felében viszont már sokfelé ültették kastélyparkokban és városokban: Ókígyós, Nádasdladány, Szarvas, Kámon, Miskolctapolca, Eger. Hazánkba elsősorban a németországi és csehországi főúri rokoni és baráti kapcsolatok révén, ajándékozás útján kerültek.
