Élet-Stílus

Elhunyt Polcz Alaine

Életének 85. évében csütörtökön reggel elhunyt Polcz Alaine pszichológus, író – tudatta a művész egyik barátja az MTI-vel.

Polcz Alaine 1922. október 7-én született Kolozsváron. 1949-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karának pszichológia szakán. Ugyanebben az évben kötött házasságot Mészöly Miklós Kossuth-díjas íróval, akivel harmonikus, kiegyensúlyozott házasságuk, egymást építő együttlétezésük legendás volt. Pályája kezdetén felnőtt elmebetegekkel folytatott művészeti terápiát, majd gyermek-ideggondozóban játékdiagnosztikával foglalkozott, játékteszteket dolgozott ki, a SOTE II. számú Gyermekklinikáján a súlyos beteg, haldokló gyermekek és a hozzátartozók pszichológusa volt.


Alapozó fontosságú műveket publikált a gyerekek haláltudatáról. Tanatológiai, pszichológiai munkái kézikönyveknek számítanak. A nevéhez fűződik a gyógyíthatatlan betegek testi és lelki szenvedéseinek enyhítését, a humánus kezelést, az emberi méltóság megőrzését célul kitűző Magyar Hospice Mozgalom megalapítása és elindulása, ő volt a Magyar Hospice Alapítvány elnöke.


A gyermekek pszichés és idegrendszeri betegségeinek gyógyítását szolgáló új diagnosztikai módszerek kidolgozásáért, a Magyar Hospice Alapítvány létrehozása érdekében végzett munkásságáért, írásaiban is tükröződő, mély humánumtól vezérelt segítő tevékenységéért 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. Írói tevékenységéért is több elismerésben részesült: Asszony a fronton című dokumentumregényét 1991-ben az Év könyve jutalommal díjazták. Irodalmi munkásságáért 1992 a Déry Tibor-jutalmat is megkapta.


Főbb művei: A „kisoroszlán-játék” mint diagnosztikai és terápiás eszköz (1962), A bábjáték alkalmazása a gyermekpszichodiagnosztikában és pszichoterápiában (1966), Bábjáték és pszichológia (1966), Aktív játékdiagnosztika és játékterápia (1974), A halál iskolája (1989), Meghalok én is? A halál és a gyermek (1993), Macskaregény (1995), Éjjeli lámpa (1996), Ideje a meghalásnak (1998), Világjáték (1999), Leányregény (2000), Gyászban lenni (2000), Élet és halál titkai (2001), Gyermek a halál kapujában (2001), Karácsonyi utazás (2002), Kit siratok? Mit siratok? (2003), Rend és rendetlenség (2004), Kit szerettem? Mit szerettem? (2004), Együtt az eltávozottal (2005).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik