Élet-Stílus

Bíróbakik: Latisev, Garrido, Poll és társaik

Szerda este Magyarország egy súlyos bírói hiba miatt emberhátrányba került a törökök elleni Eb-selejtezőn. Nem ez volt az első alkalom, amikor megkérdőjelezhető volt egy bennünket sújtó döntés.

A labdarúgás a világ legszubjektívebb sportágja, a műkorcsolya után. Minden helyzet, minden ítélet hosszas elemzést vonhat maga után – s az események, döntések olykor egy nemzet önértékelését is érinthetik. Amit az egyik oldalon jogszerűnek könyvelnek el, a másik részen akár maga lehet az igazságtalanság.


1954: csoda volt-e Bernben?
NSZK-Magyarország 3:2
Vb-döntő. Wankdorf-stadion, Bern
Az eset. Egy perc volt hátra az 1954-es világbajnoki döntőből. A favorit Magyarország azok után, hogy 2:0-ra vezetett, a hajrában az egyenlítésért harcolt, hisz az NSZK megfordította az eredményt. A 87. percben a magyar válogatott jobboldalon vezetett támadást, Tóth Mihály a német védők mögé továbbította a labdát és az érkező Puskás Ferenc a megdermedt Toni Turek mellett a kapuba lőtt. 3:3?! A mérkőzést vezető William „Bill” Ling szerint igen. A 47 éves angol játékvezető középre mutatott, az Aranycsapat tagjai borultak volna egymás nyakába, s indultak volna a középkezdéshez. Ekkor azonban Ling walesi segédjének Melvyn Griffiths-nek intésére előbb konzultált a vonalnál, majd érvénytelenítette a találatot. Les. Puskás lövése, és a gól érvénytelenítése között csaknem egy perc telt el.
A következmény. A gólt nem adták meg, s a csoportmérkőzések során még 8:3-ra elgázolt NSZK történelme első világbajnoki címét ünnepelhette. A Budapesten általános elégedetlenségi megmozdulásokhoz is vezető mérkőzés talán legfontosabb momentumáról a karrierje során az angolok szerint is meglehetősen vitatható döntéseket hozó Griffths úgy vélte „én már korábban jeleztem a lest és a gól érvénytelen volt”, míg Ling beismerte, hogy „először úgy gondoltam, szabályos Puskás gólja. Aztán láttam, hogy a partjelzőm jelez: szerinte les volt. Nem mondhatok mást: elfogadtam a jobb szögben álló, tapasztalt kollegám jelzését, majd kifelé ítéltem szabadrúgást”.
Németországban azóta is a „berni csodaként” aposztrofálják a döntőt, melyet – a közelmúltban készült filmben is – mint a világháborús komplexusoktól szabadulni igyekvő, kishitűségét legyőző németség első nagy tetteként mutattak be. Bár csodás elemek tényleg segítették a kétségkívül remek csapatot alkotó germánokat – a találkozó során Hidegkúti Nándor a felső lécet, Kocsis Sándor a kapufát találta telibe, Turek pedig hatalmas védésekkel tartotta a lelket a társakban – győzelmükben szerepet vállalt a szigetországi játékvezetés is. Több millión voltak így ezzel, köztük a sajnálatos módon nemrég elhunyt főhős is. „Nem akartam hinni a szememnek, amikor lest jelzett. Csaknem egy perccel a gól után intett! Egész pályafutásom legfájdalmasabb pillanata volt. Elveszíteni a világbajnokságot egy ilyen döntés miatt… Nem igazságos.”
Ami máshol csoda, itt lehet fájdalom.

1962: Latisev elvtárs
Csehszlovákia-Magyarország 1-0
Vb-negyeddöntő. Braden Cooper-stadion, Rancagua.

Az eset. 1962-őt követően Magyarországon nem foglalták imába a szovjet Nyikolaj Latisev nevét. A derék orosz finoman fogalmazva egyéni módon dirigált a chilei világbajnokság negyeddöntőjében. A remek erőket felvonultató magyar, és a később döntőig menetelő csehszlovák együttes találkozóján mindössze egy gól döntött: nem a javunkra. Kezdés után negyed órával a mintegy másfél méteres lesen álló Adolf Scherer (a partjelző beintette a lest!) kapura lőtt, Grosics Gyula a füttyszót várta, a labda pedig a hálóban kötött ki. Latisev tevékenysége azonban távolról sem merült még ki – tizennégy perccel később Tichy Lajos lövése Vilem Schroif kapuson túljutva a felső kapufáról jóval a gólvonalon túl ért földet. A partjelző azonnal középre mutatott, Latisev pedig intett, hogy mehet tovább a játék.
Fogalmazhatnánk úgy is: Magyarország–Latisev 0-1.
A következmény. A magyar válogatott keserű szájízzel búcsúzott. A szereplést azóta sem sikerült felülmúlni – négy évvel később Szovjetunió ellen (1:2) is a legjobb nyolc között vérzett el az akkor a címvédő brazilokat is megleckéztető (3:1) magyar csapat.

Bíróbakik: Latisev, Garrido, Poll és társaik 1

1966: félszeg angol öröm a Wembleyben, a németek ekkor már sejtettek valamit


1966: Sztálingrád
Anglia-NSZK 4:2
Vb-döntő. Wembley, London.
Az eset.
Az 1966-os világbajnokság döntőjének ráadásában Nobby Stiles átadásával Alan Ball lódult meg a jobb oldalon, s miután lerázta magáról Karl-Heinz Schnellingert, a középen érkező Geoff Hurst elé játszott. A Willi Schulz szorításából jobbra mozgó támadó hat méterről fordulásból lőtt, s a labda a felső lécről levágódott. Gól volt?! A maga részéről az akciót követő Roger Hunt meglehetősen csalódottan tárta szét a kezét, míg a rendes játékidőben a hosszabbítást kiharcoló Wolfgang Weber biztos, ami biztos alapon szögletre „takarított”. Gottfried Dienst játékvezető azonban nem tudta egyedül értékelni a szituációt, s így kikérte asszisztense véleményét. A szájhagyomány alapján „orosz partjelzőnek” nevezett azerbajdzsáni Tofik Bahramov rezzenéstelen arccal a kezdőkörre mutatott: gól.
A következmény. A mindezidáig egyetlenként világbajnoki döntőben mesterhármast szerző Geoff Hurst végül még egyszer bevette Hans Tilkowski hálóját, azonban a 120. percben esett találat már nem osztott vagy szorzott. Ellenben az ominózus gól mindmáig megosztja a közvéleményt. A legutóbbi, izraeli rakéta-technológusok (!) által készített, s a korabeli fotókon alapuló kimutatások szerint a labda nem haladt át teljes terjedelmével a gólvonalon. Az esetet közelebbről látók közül Hunt például utólag bevallotta, azért emelte kezeit az égnek „mert tudtam hogy nem érhetem el a kipattanót.”. A halálos ágyán is az 1966-os gól miatt zaklatott Bahramov – a 2004-ben Bakuban szobrot kapó, s a nevét a legnagyobb azerbajdzsáni stadionnak kölcsönző asszisztens 1996-ban hunyt el – pedig a maga részéről rövidre zárta a témát. Az anekdota szerint arra a kérdésre, hogy miképpen lehetett olyan biztos a dolgában, a jeles sportember egyetlen szóval válaszolt:
„Sztálingrád”.

1978: portugál nyelvlecke
Argentína-Magyarország 3-1
Vb-csoportmérkőzés. River Plate-stadion, Buenos Aires.

Az eset. Az 1978-as argentínai világbajnokságon a házigazdák ellen bemutatkozó magyar válogatott merész játékkal kezdett és Csapó Károly már a 10. percben megszerezte a vezetést. Bár a dél-amerikaiak részéről Luque nem sokkal később egyenlített, Baróti Lajos együttese jól tartotta magát, s a türelmetlen argentinoknak a portugál játékvezető, Antonio Jose Garrido jóindulatára is szükségük volt, hogy ne fogyatkozzanak meg. A 83. percben azonban Bertoni kibrusztolta a győzelmet – a magyar veszteséget azonban nem a vereség jelentette. Garrido a 87. percben Törőcsíket, a 90. percben pedig Nyilasi Tibort is kiállította, így Magyarország az olaszok elleni csata előtt két kulcsjátékosát is elveszítette.
A következmény. A folytatás szomorúra sikerült. Olaszország (3-1) és Franciaország (3-1) is legyőzte a magyar csapatot, amely ennél azért lényegesen többre volt hivatott. „Ha arra a meccsre gondolok, mindig érzem a tehetetlenséget… Nem nyerhettünk…” – elmélkedett Nyilasi. „A kezdés előtt megtudtuk, hogy tüntetnek a rendszer ellen, a feszültség az úr az egész országban. Képzelhető, mi lett volna, ha még a csapat is kikap.”

Bíróbakik: Latisev, Garrido, Poll és társaik 2

1978: Garrido sporttárs elindul, Nyilasi már ekkor tehetetlen (archív)


1986: futball-lesen
Belgium-Szovjetunió 4-3
Vb-nyolcaddöntő. Nou Camp, Leon.

Az eset. A mexikói világbajnokságot elképesztő iramban kezdték a szovjetek. A franciákat, a magyarokat és a kanadaiakat megelőzve csoportelső Igor Belanovékat még az esélyesek is gyanakodva lesték – vajon meddig jut el a csapategységben igencsak acélos szovjet gárda? Nem jutott messzire. Bár a belgák ellen az év végén aranylabdával jutalmazott Belanov talán élete legjobbját nyújtva ért el mesterhármast, a svéd Erik Fredriksson, és az általa támogatott Belgium kettőse túl erősnek bizonyult. A hosszabbításba torkolló hektikus mérkőzésen Jan Ceulemans a 77. percben- és Demol a 102. percben szerzett gólt ordító lesállásból – a vonalbírók, az amerikai David Socha, és a spanyol Victorian Sanchez mindkétszer jeleztek.
A következmény. Belgium az elődöntőig jutott – a lelkes „vörös ördögök” végül nem tudták útját állni Maradona rohamainak. Fredrikkson 1990-ben ott folytatta, ahol korábban abbahagyta: a szovjeteket sújtó ítélettel. Az Argentína elleni csoportmérkőzésen egy szögletet követő szovjet fejesnél a vonalon álldogáló Maradona ismét istenit villantott – kézzel! A méterekre álldogáló svéd nem látott okot a beavatkozásra.

—-1986: „Isten keze” és a „gyomor”—-
Argentína-Anglia 2-1
Vb-negyeddöntő. Azteca-stadion, Mexikóváros
Az eset.
A mexikóvárosi találkozó második félidejében Steve Hodge egy jobb oldalon vezetett argentin támadás után meglehetősen furán szabadított fel: az angol kapu fele kanyarodó ívelt labdára a meglepett Peter Shilton kissé késve mozdult, ettől függetlenül mégis meglepő volt az, hogy a rosszabb helyzetben lévő, s jócskán felugró Diego Armando Maradona volt az, aki megnyerte a párharcot: a labda szempillantás alatt az angol hálóban pihent. A tömzsi zseni ugyanakkor minden idők talán legnagyobb „fekete trükkjét” hajtotta végre, hisz kézzel ütötte el a labdát. A fair play szelleméhez szokott Hoodle és Fenwick alig tudtak felocsúdni, amikor kiderült; a tunéziai Ali Ben Nasszer megadta a dél-amerikai találatot.
A következmény. Alig három perccel a sportszerűtlen gólját követően, Maradona a világbajnokságok egyik legparádésabb góljával duplázta meg az eredményt. Szinte a teljes angol hátvédsort kicselezve lőtt el Shilton mellett, s bár a britek a végül gólkirályi címmel vigasztalódó Gary Lineker révén a hajrában szépítettek – sőt, az Everton akkori támadóját az utolsó percekben a tizenhatoson belül ígéretes helyzetben lökték el a dél-amerikai bekkek – arról senkinek sem volt kétsége, hogy a jobbik csapat jutott tovább. A találkozó után Maradona „Isten kezéről” beszélt, ugyanakkor a később angol szövetségi kapitánnyá avanzsáló Glenn Hoddle arról számolt be, hogy „gyomorfelforgató tettnek voltam a szemtanúja”.
Az első gól miatt jogosan felháborodott angolok morális fölénye ugyanakkor megkérdőjelezhető, hisz az első félidőben Terry Fenwick jobbára úgy viselkedett, mint akit azzal küldtek pályára, hogy jó adag brutalitással „végképp eltörölje” Maradonát. A meccs lényegében ékes példája volt az északi „becsületes” fizikai fölényre építő, illetve a déli, „trükkös-cseles” játékfelfogás közötti összecsapásnak. Minden értelemben.

Bíróbakik: Latisev, Garrido, Poll és társaik 3

1986: Maradona és Shilton viadala: az angolok máig emlegetik Isten kezét (archív)


1990: Völler aranyért bukdácsolt
NSZK-Argentína 1-0
Vb-döntő. Stadio Olimpico, Róma

Az eset. Az 1990-es világbajnoki döntő 85. percében viszonylag könnyen megadott büntetőhöz jutott az NSZK. Lothar Matthäus passzával Rudi Völler tört be az argentin tizenhatosra, s Robert Sensini szorításában látványos bukdácsolásba kezdett. A két játékos egymáshoz ért, de az argentin távolról sem volt olyan kemény, mint ahogy azt a római róka (be)mutatta. A mexikói-uruguayi Codesal Mendez játékvezetőt viszont meggyőzte, s a büntetőt Andreas Brehme sebészi pontossággal értékesítette. Sokak szerint a befújt tizenegyes nem volt jogos, a bírót mégsem gyalázták – porig nem. Miért is nem?
A következmény. Codesal Mendez egy világbajnoki döntőben nem szeretett volna kétszer tévedni. Nem sokkal korábban az előrehúzódó Klaus Augenthalert elgáncsolták az ötös jobb sarkánál, akkor azonban „továbbot” intett (a másik oldalon egy alkalommal Maradonát döntötték fel a tizenhatoson belül), így valójában „törlesztett” a németek felé.
Vagyis „duplázott”.
NSZK az ő közreműködésének (is) köszönhetően hódította el harmadszorra a világbajnoki serleget – ráadásul egyik legnagyobb riválisa, a Bariban bronzérmet nyerő Olaszország otthonában.

1996: skandináv rejtvény
Németország-Horvátország 2-1
Eb-negyeddöntő. Old Trafford, Manchester.

Az eset. A labdarúgásban gyakori vád, hogy a játékvezetők nem azonos mércével illetik a „futball-nemzetek”, és a „kicsik” képviselőit. Az 1996-os német-horvát Eb-negyeddöntőben bíráskodó svéd Leigh Sundell erősítette a tézist. A skandináv minimum rokonszenvezhetett a 7. percben Goran Vlaovicba durván beleszálló Jürgen Klinsmannal. Utóbbi a pályán maradhatott, s a 21. percben, Nikola Jerkan kezezése után, büntetőből megszerezte a vezetést. Sundell a későbbiekben is össze-vissza fújt: elnézte Slaven Bilic ámokfutását, majd nem torolta meg Thomas Helmer Davor Sukerrel szembeni büntető-gyanús szabálytalanságát. A megfogyatkozó horvátok ellen – 1-1-es állásnál Igor Stimac taglózta le a Stefan Kuntz-ot – a hajrában Matthias Sammer döntött: a gólpasszt adó Markus Babbel azonban előtte akkorát lökött Jerkanon, hogy az talán még ma is szalad.
A következmény. Horvátország az 1998-as világbajnokságon revánsot vett a németeken (3-0), akik szintén sérelmezhették a játékvezetést – Christian Wörns első félidei kiállításánál ugyanis a norvég Rune Pedersen elhamarkodottan mutatta fel a piros lapot.
Egyszer fent, egyszer lent.

Bíróbakik: Latisev, Garrido, Poll és társaik 4

2000: Trezeguet eszmélt leghamarabb. A háttérben az összeomló Abel Xavier (Getty)


2000: Trezeguet, a prokátor
Franciaország-Portugália 2-1
Eb-elődöntő. Constant van der Stock, Brüsszel.

Az eset.
A francia és a portugál válogatott több mint 113 perce nyüstölte egymást – ekkor azonban Trezeguet Vitor Baiába lőtt. A kipattanóból Wiltord próbálkozhatott, s a labdát a kapufa mellett álló Abel Xavier kiütötte. De kézzel tette-e? Az osztrák játékvezető, Günter Benkö nem látta a történteket, de partjelzője, a szlovák Igor Sramka jelezte a szabálytalanságot. Benkö hitt neki, büntetőt ítélt. A reklamáló portugálok részéről előbb Figo kapott piros lapot, majd Zidane értékesített büntetője után Benkö a magáról megfeledkezett Nuno Gomest is lezavarta.
A következmény. Trezeguet nem hiába klasszistámadó: sasszeme van. Zidane elmondása szerint csapattársa volt az egyetlen, aki látta az esetet, s az ő ágáló mozdulatai győzhették meg a játékvezetést is „Nem láttam, hogy a 11-es jogos volt-e. Trezeguet azt mondta, hogy Abel Xavier kézzel ért a labdához”. A torna során még a csoportfázisban a franciáknak egy lesgyanús gólt megadó Benkö aktivitására mára már a feledés jótékony homálya borul, Trezeguet azonban az olaszok elleni döntőben bizonyította, hogy a pantomimen kívül a gólszerzéshez is ért.

2002: mindent Koreáért
Dél-Korea-Olaszország 2-1
Vb-nyolcaddöntő. Daezson-stadion, Daezson.

Az eset. A Dél-Korea-Olaszország világbajnoki nyolcaddöntő hosszabbításának 13. percében az ecuadori Byron Moreno úgy érezhette, hogy segít egy kicsit a házigazdákon, ha már minden fórumon (köztudott volt, hogy a nagyobb jegyeladásban reménykedő FIFA a minél jobb japán és koreai szereplésért szurkolt) a továbbjutásukat áhítják. A dél-amerikai játékvezetőhöz közel Li-hjung Pjo a büntetőterületen belül faultolta Tottit – a római karmester ugyan rájátszott az esetre, a szabálytalanság ettől függetlenül megtörtént. Moreno felmutatta a második sárgát, s az öltözőbe száműzte az olaszok tízesét.
A következmény. Moreno Totti kiállítása után sem fejezte be ténykedését – a csak általa észlelt lesállásra hivatkozva érvénytelenítette Damiano Tommasi gólját. Olasz gól helyett hazai következett, azaz megismétlődött a dél-európaiakat sújtó koreai átok. Csak ezúttal a déliek ellen (1966-ban a Koreai NDK volt a „hunyó”). Bár a FIFA eleinte megvédte a dilettantizmussal vádolt egzotikus játékvezetőket, az olaszok – illetve a szintén méretes csalás nyomán búcsúzó spanyolok – esete nyomán végül úgy döntött, a jövőben csak megkérdőjelezhetetlen tudású bírók szerepelhetnek a világbajnokságokon.

Bíróbakik: Latisev, Garrido, Poll és társaik 5

2002: Vieri és Di Livio Tottiért rimánkodik. Moreno hajthatatlan (AP)


2006: egy meg egy az egy
Ausztrália-Horvátország 2-2
Vb-csoportmérkőzés. Gottlieb-Daimler stadion, Stuttgart

Az eset. Előfordul, hogy valaki élete legrosszabb napján kerül közel a síphoz: szegény Graham Poll minden bizonnyal mindmáig azon elmélkedik, hogy miért nem futott világgá az Ausztrália-Horvátország vb-csoportmeccs előtt. Az angolok egyik legjobb játékvezetője a találkozó 90. percében minden idők legnagyobb bakiját követte el: a horvát Josip Simunicnak felmutatta második sárga lapját, de nem állította ki. Csak lefújáskor rémlett fel neki valami: a harmadik sárga lap után! Reklamálásért (vajon a pirosért ágált a később Dárdait fenyítő horvát?) állította ki a horvátot, aki a történelem első olyan játékosa, aki három sárgát kap egy mérkőzésen.
A következmény. Pollnak korábban további hibái voltak. A 7. percben Viduka földrevitelénél nem ítélt büntetőt, majd Akkor sem fújt, amikor a 76. percben Tomas másodszor kezezett a 16-oson belül, de míg az elsőért büntetőt ítélt, a második, sokkal látványosabbért csak szöglet járt. A horvátok is jogosan reklamálhattak, amikor Poll les miatt nem fújta le az ausztrálok egyenlítő gólját. A FIFA nem jelölte további mérkőzésre a veterán játékvezetőt, aki nem sokkal a világbajnokság után visszavonult.

Miskey Harald

Ajánlott videó

Olvasói sztorik