Élet-Stílus

US Open: Nagy Kyra és Markosz Bagdatisz is kiesett

Az első fordulóban búcsúzott Nagy Kyra az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A selejtezőből főtáblára jutott magyarnak nem volt könnyű dolga, hisz a 12. kiemelt Venus Williams volt az ellenfele.

A Flushing Meadows első markáns napján több prominens személy is tiszteletét tette. A pop és soul képviselői, az ominózus Super Bowl-eset óta a zártabb felsőruházatot előnyben részesítő Janet Jackson és Aretha Franklin mellett az atlétika egykori királynője, Jackie Joyner Kersee, illetve a helyiek teniszlegendája, Billie Jean King is jelen volt a róla elnevezett arénában. Mi több, a ceremóniát követően utóbbi még arra is vállalkozott, hogy együtt pózoljon a meccsre jelentkező Venus Williams–Nagy Kyra párossal.

A magyar teniszező örömét beárnyékolta, hogy ellenfele wimbledoni formáját átmentve esélyt sem hagyott neki. Az amerikai 6:2, 6:1-re nyert úgy, hogy Grand Slam-csúcsot jelentő 207,6 km/órás szervával rukkolt elő.

A Williams-nővérek mérkőzéseit a szintén rekordnak számító 23 737 fizető nézővel együtt visszafogott nyugalommal figyelő anyukának, Oracene Price-nak jó napja volt, hisz Venus mellett Serena sem adta alább. Bár a német Angelique Kerber kifejezetten ügyes volt, 6.3, 7:5-re alulmaradt, miközben riválisa 202 km/órás szervával is megkínálta.

Justine Henin szűk órája

A hölgyek mezőnyében az első helyen kiemelt belga Justine Henin is könnyed játékkal jutott be a második fordulóba – két sima játszmában, egy óra és két perc alatt múlta felül a selejtezőből felkapaszkodott német Görest. A világelsőhöz hasonlóan két szettben nyert a harmadik helyen rangsorolt szerb Jelena Jankovics is, igaz, alaposan oda kellett tegye magát a szlovák Jarmila Gajdosova ellen. Bár az első játszma az elképzelései szerint alakult, az 52 percig tartó, rövidítéssel lezárt másodikban a szlovák lány elsősorban ki nem kényszerített hibáinak „köszönhette”, hogy nem egyenlített.

A kiemeltek közül Ana Ivanovics, Gyinara Szafina és a Wimbledonban döntős Marion Bartoli is simán lépett tovább, csupán a 25. helyen kiemelt olasz Mara Santangelo, illetve a 29. ausztrál Samantha Stosur esett ki idő előtt.


Bagdatisz idő előtt búcsúzott

A férfiaknál tetemesebb volt a csillaghullás. Hiszen máris búcsúzott a tizennyolcadikként rangsorolt ciprusi Markosz Bagdatisz, akit a mindenkire veszélyes fehérorosz óriás, Max Mirnyij győzött le négy szettben. Bagdatisz játéka már az első két szett után előrevetítette sorsát, hisz 0-2-s hátrányba került, s bár a harmadikban megpróbálta korrigálni hibáit, az ellenfelétől eltérően jól adogató Mirnyij a feljavuló Bagdatisz erőlködése ellenére rövidítésig kihúzta a negyediket – s végül 8-6-ra megnyerte a tie-breaket, egyben a mérkőzést is.

Bagdatisz sorsára jutott a Feliciano Lopez elleni spanyol vetélkedőt elbukó Juan Carlos Ferrero (21.) is, míg a nap legizgalmasabb találkozóján a finn Jarkko Nieminen (26.) négy játszmában kikapott a korábban elsősorban párosban villantó amerikai John Isnertől. A mérkőzés kísértetiesen hasonlított a klasszikus 2001-es Sampras–Agassi-negyeddöntőhöz (6:7, 7:6, 7:6, 7:6) – attól eltekintve, hogy Isner a negyediket 6:4-re nyerte.

A kiemelteknél is rosszabb sors jutott a horvát Mario Ancicnak, aki vállsérülése miatt el sem kezdhette a küzdelmet. A világranglista 37. helyére visszacsúszott – 2006-ban még hetedik – kiválóság a múlt héten, New Havenben sérült meg. A 23 éves Ancic – aki február után fél évig nem versenyzett Pfeiffer-féle mirigyláz miatt – verte meg utoljára füvön a világelső Roger Federert, még 2002. június 25-én.

Ancic helyét a selejtező harmadik körében kiesett holland Robin Haase veszi át; ő játszik majd a harmadik helyen kiemelt szerb Novak Djokoviccsal.

Haas-hiszti

A világelső Roger Federer természetesen hozta a köztelezőt és három játszmában győzte le a selejtezőből felkerült amerikai Scoville Jenkinst. A címvédő, egyben zsinórban negyedik elsőségére hajtó svájci az első szettet 6:3-ra, míg a másodikat 6:2-re nyerte. A harmadikban Jenkins ugyan 3:2-re elhúzott, de ellenfele fordított, és végül 6:4-re nyert. Az orosz Nyikolaj Davigyenko (4.), a cseh Tomas Berdych (9.), a brit Andy Murray (19.) illetve az örökifjú svéd Jonas Björkman is könnyedén jutott a következő körbe.

Megkínlódott viszont a New Yorkban rendre jól teniszező, tavaly negyeddöntős Tommy Haas (10.). A német a belga Steve Darcis ellen az első játszmát elmélázta, de a másodikban azok után, hogy egy vitatott helyzet után bemutatott hiszti felrázta, magára talált, s végül a rá jellemző kifogástalan fonákjátékkal felülkerekedett.




US Open, Flushing Meadows

Férfiak
1. forduló:

Federer (svájci, 1.)-Jenkins (amerikai) 6:3, 6:2, 6:4
Davigyenko (orosz, 4)-Levine (amerikai) 6:4, 6:0, 6:1
Berdych (cseh, 9.)-Gicquel (francia) 6:3, 7:6, 6:2
Haas (német, 10.)-Darcis (belga) 6:7, 7:5, 6:3, 6:4
Gasquet (francia, 13.)-Roitman (argentin) 7:5, 6:1, 6:2
Canas (argentin, 14.)-Hidalgo (spanyol) 6:3, 4:6, 7:5, 6:3
Mirnyij (fehérorosz)-Bagdatisz (ciprusi, 18.), 6:3, 7:5, 3:6, 7:6
Murray (brit, 19.)-Cuevas (uruguayi) 6:2, 6:3, 6:0
Lopez (spanyol)-Ferrero (spanyol, 21.), 6:3, 6:4, 6:4
Verdasco (spanyol)-Mathieu (francia, 22.), 1:6, 6:4, 6:3, 6:3
Isner (amerikai)-Nieminen (finn, 26.), 6:7, 7:6, 7:6, 6:4
Almagro (spanyol, 28.)-Kuznetsov (amerikai) 6:4, 6:0, 7:6
Capdeville (chilei)-Schüttler (német) 5:7, 6:3, 6:7, 6:4, 6:3
Li (koreai)-Hrbaty (szlovák) 6:7, 6:4, 7:5, 6:7, 6:4
Grosjean (francia)-Goldstein (amerikai) 6:1, 4:1 – feladta
Kiefer (német)-Spadea (amerikai) 6:2, 7:6, 6:3
Andrejev (orosz)-Kendrick (amerikai) 7:6, 6:3, 6:4
Young (amerikai)-Guccione (ausztrál) 6:7, 6:3, 6:2, 6:3
Bolelli (olasz)-Benneteau (francia) 6:3, 6:4, 3:6, 6:1
Björkman (svéd)-Guzman (argentin) 6:3, 7:6, 6:2
Simon (francia)-Waske (német) 6:4, 6:1 – feladta
Horna (perui)-Luczak (ausztrál) 7:6, 6:3, 7:6
de Voest (dél:afrikai)-Ascione (francia) 6:2, 3:0 – feladta
Petzschner (német)-Becker (német) 2:6, 3:6, 6:4, 6:4, 6:1

Nők
1. forduló:

Henin (belga, 1.)-Goerges (német) 6:0, 6:3
Jankovics (szerb, 3.)-Gajdosova (szlovák) 6:2, 7:6
Ivanovics (szerb, 5.)-Nakamura (japán) 6:1, 6:1
S. Williams (amerikai, 8.)-Kerber (német) 6:3, 7:5
Bartoli (francia, 10.)-Glatch (amerikai) 6:1, 6:1
V. Williams (amerikai, 12.)-Nagy Kira 6:2, 6:1
Gyementyijeva (orosz, 14.)-Aloro 6:4, 6:3
Szafina (orosz, 15.)-Castano (kolumbiai) 6:2, 6:3
Rolle (amerikai)-Golovin (francia, 17.) 6:4, 1:6, 6:2
Bammer (osztrák, 19.)-Tanasugarn (thaiföldi) 6:4, 6:4
Safarova (cseh, 20.)-Moore (ausztrál) 6:3, 6:2
Bondarenko (ukrán, 21.)-Ruano Pascual (spanyol) 6:3, 7:6
Dusevina (orosz)-Santangelo (olasz, 25.) 6:2, 6:4
Zvonarjova (orosz, 27.)-Zsidkova (orosz) 6:0, 6:7, 6:0
Szugijama (japán, 28.)-Klepac (szlovén) 6:3, 6:1
Cornet (francia)-Stosur (ausztrál, 29.) 6:3, 6:2
Olaru (román)-Harkleroad (amerikai) 7:5, 1:6, 6:4
Shaughnessy (amerikai)-King (amerikai) 6:3, 5:7, 6:4
Daniilidu (görög)-Meusburger (osztrák) 6:2, 6:4
Errani (olasz)-Voracova (cseh) 7:5, 6:3
Makarova (orosz)-Schruff (német) 6:1, 0:6, 6:2
Petkovic (német)-Cohen (amerikai) 6:4, 6:1
Bicskova (orosz)-Jan (kínai) 6:2, 6:4
Rezai (francia)-Cravero (argentin) 6:3, 7:5
Cetkovska (cseh)-Craybas (amerikai) 6:0, 7:6
Govorcova (fehérorosz)-Arvidsson (svéd) 6:3, 2:6, 6:3
Camerin (francia)-Pucsek (fehérorosz) 6:3, 7:6
Lihovcseva (orosz)-Albanese (amerikai) 6:0, 6:2
Knapp (olasz)-Csen (tajvani) 6:2, 6:0
Pironkova (bolgár)-Pucskova (orosz) 6:3, 6:4
Wozniacki (dán)-Obziler (izraeli) 4:6, 6:2, 7:5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik