Élet-Stílus

Alonsónak nincs hely a BMW-nél

A hosszú-hosszú huzavona véget ért, a BMW Sauber hivatalosan is bejelentette, hogy a német Nick Heidfeld és a lengyel Robert Kubica alkotja a BMW Sauber jövő évi csapatát a Forma-1-ben.

„A jelenlegi szezonban mindketten remekül teljesítenek, aminek köszönhetően a harmadik helyen állunk a konstruktőrök versenyében. 42 bajnoki pont és a két dobogós helyezés mindent elmond Nick teljesítményéről. Nagy tapasztalatának köszönhetően alapvetően járul hozzá a csapat fejlődéséhez. Robert még csak 22 éves, belőle igazi nagy bajnokot akarunk faragni” – jelentette ki Mario Theissen sportigazgató.

Tavasz óta húzódott a BMW Sauber és a 30 esztendős Nick Heidfeld szerződéshosszabbítási ügye, de most végre pont került a történet végére, a csapat hivatalosan bejelentette, hogy a német versenyző jövőre is náluk marad. Míg a csapatfőnök, Mario Theissen korábban saját protezsáltjának, Sebastian Vettelnek tartogatta a helyet, az utóbbi hetekben a McLarentől akár az év végén távozó Fernando Alonsót hozták hírbe Heidfeld autójával. Alonsónak ezután másfelé kell nézelődnie.


Alonsónak nincs hely a BMW-nél 1

Mind a ketten maradnak (AP)


„Heidfeld, most, hogy a helyzete biztos, nagyon örül, és szívvel-lélekkel kíván ezután is a csapatnak dolgozni, a jövővel kapcsolatban nagyon optimista: „Mindig is a BMW-nél akartam folytatni a versenyzést, és soha nem kételkedtem benne, hogy ez így is lesz. Nagyszerű egy csapat felépítéséhez hozzájárulni. Az elmúlt két évben elért fejlődés hatalmas ösztönzést jelent számomra. Komoly ambícióim vannak, és úgy gondolom, hogy ezeket meg is valósíthatom a BMW Saubernél.”

A fiatal lengyel csapattársról a csapatvezető elmondta, hogy egy bajnokot szeretnének belőle faragni. „Robert egy csiszolatlan gyémánt. Az idei az első teljes szezonja a Forma-1-ben, de már most egy szinten van Nickkel. A korához képest rendkívül gyors és képzett” – mondta Theissen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik