Élet-Stílus

Tigrispiton garázdálkodott az állatkertben

Valószínűleg egy látogató engedte be az Új-Zélandon őshonos, kea néven ismert papagájokhoz azt a tigrispitont, amelyik kedd reggelre mindhárom ritka állatot megfojtotta. A kár leltári értéken számolva négy és fél millió forint – közölte a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Az állatok reggeli ellenőrzésekor a gondozók az Új-Zélandon honos keák röpdéjében egy idegen óriáskígyót találtak. A kétméteres tigrispiton a három madár közül kettőt addigra megfojtott, a harmadikat pedig – amely ekkorra szintén élettelen volt – a szájában tartotta. Az állatorvosoknak így nem volt már lehetőségük a harmadik madár megmentésére sem.



Tigrispiton garázdálkodott az állatkertben 1

Tigrispiton (fotó:MTI)


Az állatkert maga is tart tigrispitonokat, azok az állatok viszont hiánytalanul megvannak. A madarakat megfojtó tigrispitont tehát valaki titokban csempészte az állatkertbe – áll a közleményben. Nem tudni, hogy az elkövető kifejezetten a ritka papagájok röpdéjébe szánta az óriáskígyót, vagy egyszerűen csak szabadon engedte. A három madár leltári értéke összesen négy és fél millió forint, ám ennél sokkal nagyobb, jóllehet pénzben nem kifejezhető a természetvédelmi értékük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik