Élet-Stílus

Bajban az F1 kiscsapatai

A Super Aguri és a Spyker Forma-1-es csapatok komoly anyagi gondokkal küzdenek, és mindketten a fennmaradásért harcolnak.



A Super Agurinál, valamint a Spykernél is anyagi problémák ütötték fel a fejüket. Az Aguri azután került bajba, miután a főszponzoruk, az SS United nem utalta át a beígért támogatás következő részét.

A Super Aguri most hosszútávra partnert keres a független működéshez, miután a jelenlegi Honda-támogatás nem tart örökké. Ezért a csapat vezetői felvették a kapcsolatot GP2-es Campos Racingban is érdekelt Alejandro Agag spanyol üzletemberrel.

A Spykernél sajtóközleményben tudatták, hogy pénzügyi gondok miatt átszervezés alatt áll a gárda, azonban leszögezik, hogy a 2007-es működésre megvan a pénz. A Spyker is befektetőket keres, sőt úgy tűnik, már meg is találta. Ugyanis meglehet, hogy Michiel Mol ügyvezető igazgató, csapatvezető veszi meg a Spykert. Ennek első lépéseként le is mondott az istállónál betöltött pozícióiról, hogy adott esetben ne lehessen érdekellentét. Mindazonáltal a Spyker közleményében az is szerepel, hogy „a számos finanszírozási forgatókönyvet mérlegeltünk, ezek közül a csapat eladása csak az egyik lehetőség”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik