Élet-Stílus

Eldőlt az idei Tour de France

Az amerikai Levi Leipheimer sikerét hozta a 2007-es Tour de France utolsóelőtti szakasza, a Cognac és Angouleme közötti egyéni időfutam, a spanyol Alberto Contador viszont megőrizte a sárga trikót, ezzel gyakorlatilag meg is nyerte az idei Francia kerékpáros körversenyt.

Kapcsolódó linkek


bicikli.lap.hu
sport.lap.hu

Levi Leipheimer (Discovery) szenzációs idővel teljesítette az 55,5 kilométeres távot, és ezzel simán megnyerte a szakaszt Cadel Evans (Lotto) és Vlagyimir Karpec (Caisse d’Epargne) előtt. Az összetettben azonban nem tudott feljebb kapaszkodni az amerikai kerekes, maradt a harmadik helyen.

Ami ennél is lényegesebb: az élen sem történt változás. A sárga trikós Alberto Contador (Discovery) előnye minden egyes ellenőrzőpontnál csökkent ugyan, ám végül majd kétperces fórjából 23 másodpercet megőrzött Evensszel szemben.

A 24 esztendős spanyol versenyző Michael Rasmussen (Radobank) kizárását követően, a 17. szakasz után vette át a sárga trikót, amelyet már nem is tudtak leszakítani róla, és a vasárnapi záró szakaszon sem várható meglepetés. Contador tehát már a 2007-es Tour bajnokának vallhatja magát – legalábbis addig, amíg róla is ki nem derül valami…

A következő Francia körversenyt érinti az a hír, hogy a viadal szervezői a jövőben már nem kívánnak együttműködni a nemzetközi szövetséggel (UCI).

„Az UCI sohasem akarta, hogy tiszta legyen a Tour de France, éppen ezért 2008-tól a nemzetközi, valamint a francia doppingellenes ügynökséggel dolgozunk majd együtt a szervezésben” – jelentette ki szombaton Christian Prudhomme versenyigazgató.

Tour de France, 19. szakasz
Cognac-Angouleme, 55,5 km, egyéni időfutam:

1. Levi Leipheimer (amerikai, Discovery) 1:02:45 ó
2. Cadel Evans (ausztrál, Lotto) 51 mp hátrány
3. Vlagyimir Karpec (orosz, Caisse d’Epargne) 1:56 p h.

5. Alberto Contador (spanyol, Discovery Channel) 2:18 p h.

Az összetettben:
1. Alberto Contador (spanyol, Discovery) 87:09:18
2. Cadel Evans (ausztrál, Lotto) 23 mp h.
3. Levi Leipheimer (amerikai, Discovery) 31 mp h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik