Élet-Stílus

Moziünnep: 200 film 4 nap alatt

A 2006-os árakhoz képest idén alig kell majd többet fizetni a legdrágább jegyekért a Moziünnep négy napja alatt. A tavalyi 350 forint után idén 360 forintban maximálták az augusztus 30-án kezdődő rendezvénysorozat jegyárait.

Az idei Moziünnepen augusztus 30. és szeptember 2. között több mint 200 filmet láthat a közönség 44 város 85 mozijában, maximum 360 forintért. Kamarás Iván színésszel, Gönczi Gábor szerkesztő-műsorvezetővel, valamint Cseh László úszóval a közönség személyesen is találkozhat majd, hiszen a Moziünnep idején mindhárman beállnak majd jegyszedőnek. Kamarás Iván a Moziünnepen filmrendezőként is bemutatkozik: mobiltelefonjával forgatott, Sóhajok című filmje egy kamaraszínházi előadást rögzít az egyik szereplő szemszögéből.


Az idén hét külföldi filmpremier szerepel a Moziünnep programjában, köztük a hatvanas évek Amerikáját idéző Hajlakk, amelyben Nicole Blonsky, John Travolta, Christopher Walken és Michelle Pfeiffer szerepel; a 28 héttel később című thriller, amelyben egy halálos vírus szedi áldozatait Londonban; valamint Terry Gilliam új filmje, a Tideland.


Számos filmet – köztük Kamondi Zoltán új filmjét, a Dolinát, illetve Tóth Tamás alkotását, a Farkast – premier előtt nézhet meg a közönség. Levetítik Tarr Béla A londoni férfi című, Cannes-ban bemutatott filmjét is. Quentin Tarantino Greenhouse című új filmjét a Moziünnep alatt láthatják először teljes terjedelmében a magyar nézők, és a Nicolas Cage főszereplésével készült Next című thrillernek is lesz egy premier előtti vetítése.


A szervezők korábban azt közölték, hogy tavaly a Moziünnep négy napja alatt több mint négyszázezer jegyet adtak el, negyven százalékkal többet mint 2005-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik