Kapcsolódó linkek
“Bár bizonyítani nem tudom, biztos forrásból értesültem arról, a szerkesztő tudta, hogy a megjelent 1,089 milliárddal szemben csak 310 millió forintot érint az UEFA-tól és FIFA-tól érkező támogatások zárolása. Mint a sportág elsőszámú vezetője nem hagyhatom, hogy ilyen mértékű kár és hitelrontás érje a szövetséget, s ezért a leghatározottabban tiltakozunk a Nemzeti Sport ténykedése ellen” – mondta az üggyel kapcsolatban az MTI-nek Kisteleki István MLSZ-elnök.
A közlemény leszögezi, “az MLSZ elnöke döntéséről azonnali hatállyal tájékoztatta valamennyi munkatársát, köztük természetesen a válogatott csapatok vezetőit, akik ugyanezt megteszik majd adott esetben az érintett játékosokkal is, utasítva őket a korábban magától értetődő információszolgáltatás megtagadására az NS felé”. Ez alól csak az elnökségi tagok képeznek kivételt, mivel társadalmi munkában végzik tevékenységüket. Nekik “józan belátásukra van bízva, miként reagálnak az esetleges megkeresésekre”.
Az MLSZ nem zárja ki a kapcsolat rendezését, azt írja: “amennyiben az NS-nek sikerül megfelelő módon, formában és mértékben garantálni, hogy a jövőben tartózkodik a súlyos károkat okozó ténykedésétől, normalizálódhat a kapcsolat”.