Élet-Stílus

Botrány lehet Wass Albert debreceni szobrából

Az MSZP és az SZDSZ debreceni szervezetei tiltakoznak amiatt, hogy a Polgári Casino Egyesület kezdeményezésére szobrot szándékoznak állítani Wass Albertnek a cívisvárosban. Az egyesület felajánlását csütörtökön vitatja meg a városi közgyűlés.

Az önkormányzathoz a debreceni Polgári Casino Egyesület részéről érkezett felajánlás a – Györfi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész által tervezett – egész alakos Wass Albert-szobor elhelyezésére a nagyerdei Medgyessy sétány szoborparkjában.

Gadus István, az SZDSZ hajdú-bihari elnöke és debreceni önkormányzati képviselő keddi sajtótájékoztatóján kifejtette, úgy vélik, Debrecen fideszes vezetése szisztematikusan építi ki a Horthy-rendszer reinkarnációját. Erre utal a Trianon-szindróma, a Tisza István-kultusz, a türelmetlenség a politikai ellenfelekkel, főleg a liberalizmus eszméjével szemben, vagy „a szélsőjobboldali hőzöngők támogatása”.

A Wass Albert tervezett szobrával kapcsolatos csütörtöki közgyűlési előterjesztést trójai falónak nevezte Gadus István, mert bár nem merik a szobrot a várossal felállíttatni, mégis a közgyűlés elé citálja az ügyet a Polgári Casino nevű „fideszes lobbiklub”.

Becsky Tibor, a Polgári Casino Egyesület elnöke, helyi fideszes képviselő a Népszabadságnak elmondta, hogy Wass Albert nagy író, akinek helye van a szoborparkban. Hozzátette: az egyesület köztiszteletben álló embereket tömörít, többek között a tagjaik közé tartozik Kósa Lajos is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik