Élet-Stílus

Összeverték Horvátországban a Vasas védőjét

A magyar élvonalban szereplő Vasas futballistáját, Pandur Pétert ismeretlenek megverték Horvátországban. A játékosnak három helyen eltört az állkapcsa, a hétfőre tervezett műtétjét el kellett halasztani.

Kapcsolódó linkek

vasas.lap.hu
sport.lap.hu

A futballista édesapjának, Pandur Tamásnak a tájékoztatása szerint Péter menyasszonyával és barátaival Horvátországban nyaralt, amikor az utolsó éjszaka egy kocsmában töltött este után, hazafelé menet érte őket a támadás.

„Péternek olyan érzése volt, hogy már a pubtól követték őket, és végül az apartmanjuktól mintegy 100 méterre ütöttek rajtuk. Leütötték Tamást, Péter testvérét, és amikor Péter segíteni próbált, őt egyszerűen fejbe rúgták. A velük lévő harmadik fiút sem kímélték, de a lányok is sokat kaptak” – tájékoztatta a Vasas honlapját az idősebbik Pandur.

A 26 éves védő álkapcsa három helyen is eltört: „Mentővel hozattuk haza, miután Horvátországban csak később kaphatott volna orvosi ellátást. Először a Merényi kórházba vitték, ahonnan egy CT vizsgálat után – miután nem találtak azonnali beavatkozásra utaló jelet – a János kórházba szállították.” A hétfőre tervezett műtétet el kellett halasztani, miután a futballista belázasodott.

A helyi rendőrség szerint zágrábi nehézfiúk voltak a támadók, akikről egyelőre semmit sem tudni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik