Élet-Stílus

Vass Ádám Olaszországba igazolt

Vass Ádám kétszeres magyar válogatott labdarúgó az olasz másodosztályú Brescia csapatához szerződött, miután nem fogadta el a Stoke City ajánlatát.

Kapcsolódó linkek

foci.lap.hu
sport.lap.hu

A 18 éves középpályás 2004 óta az angol második vonalban szereplő Stoke City futballistája volt, de egyszer sem jutott szóhoz a felnőtt gárdában. Tony Scholes, az egyesület ügyvezetője a klub honlapján elmondta, hogy nagyon sajnálja Vass távozását. „Próbáltuk megtartani, mert úgy éreztük, hogy remek futballista válhat belőle.”

Az angol klub újabb szerződéshosszabbítási ajánlatát a középpályás elutasította, miután tárgyalt a magyar szövetségi kapitánnyal. Várhidi Péter jelezte Vassnak, hogy akkor kaphat lehetőséget a nemzeti tizenegyben, ha rendszeresen szerepel a csapatának a kezdőjében. Erre a jelek szerint nagyobb esélye van a Bresciában a magyar fiatalnak.

„Azért kerestük meg az ajánlatunkkal, mert nagyon tehetségesnek tartjuk” – mondta a Brescia ügyvezetője. „Ádám azért választott minket, mert úgy gondolja, nálunk megfelelően tud fejlődni.” Az olasz együttes 2005-ben esett ki a Serie A-ból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik