Élet-Stílus

Különleges da Vinci-kiállítás Debrecenben

Leonardo da Vinci óriási lószobrának, a hét méter magas Kolosszusnak az üveggyapot mását is megépítik Az igazi Da Vinci című augusztusi debreceni kiállításra.

A debreceni Modem – Modern és Kortárs Művészeti Központban augusztus 16-án nyíló nagyszabású da Vinci-kiállításra Leonardo tervei alapján firenzei és padovai szakemberek készítik el a hatalmas szobrot Paulo Galluzzi, a tárlat kurátorának irányításával. A speciális üveggyapotból készülő, hét méter magas szobrot darabokban szállítják majd Debrecenbe, ahol a múzeum előtti téren állítják össze a kiállítás megnyitójára.

Leonardo da Vinci egyetlen alkotásán sem dolgozott olyan hosszú ideig, mint a milánói Sforza család emlékművének szánt lószobron. Az óriási mű terveit tizenhat évig tökéletesítette a reneszánsz zseni, és egy agyagmodell megépítéséig jutott el. A szobor kiöntésére 20 ezer font, azaz több mint 9 ezer kilogramm súlyú bronzot hordtak össze Milánóban, ám az időközben kitört háború miatt a hadviselő Sforzák inkább ágyúkat öntettek a bronzból. Az agyagból készült Kolosszust a Milánót elfoglaló franciák lerombolták.

A reneszánsz művész munkásságát bemutató különleges tárlat tavaly Leonardo elméje címmel a firenzei Uffizi-képtárban volt látható, s az elmúlt hónapokban Tokióban vendégeskedett, ahol mintegy 1,2 millióan tekintették meg. Az anyagot a napokban csomagolják, hogy a jövő héten útnak indítsák Magyarországra.

A kiállítást, amely számos eredeti Leonardo-művet és több, a művész irányításával készített makettet, modellt vonultat fel, november 16-ig láthatja a közönség Debrecenben, ahonnan New Yorkba, majd Madridba, később pedig Rio de Janeiróba utaztatják tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik