Kérsz egy rövidet? – ezzel a mottóval rendezik meg idén a BUSHO rövidfilmfesztivált az Almássy téri Szabadidőközpontban. A 45 országból érkezett alkotások közül 116 film került versenybe, 22 versenyblokkban – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Az összegzés szerint azonban a korábbi évekhez hasonlóan az idén is levetítik az összes nevezett filmet. Azokat az alkotásokat, amelyeket nem válogattak be a versenyprogramba, információs blokkokban láthatja a közönség.
Az augusztus 3. és 7. között megrendezendő eseményre érkeztek filmek Kolumbiából, Szingapúrból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Lengyelországból, Németországból, Törökországból, Indiából és Új-Zélandról is. A fesztiválon egy öttagú nemzetközi zsűri ítéli oda a legjobb alkotásoknak járó díjakat.
A Gombolyag Alapítvány által szervezett seregszemle kísérőprogramjai között további filmes bemutatók, világzenei koncertek, színházi produkciók és kiállítások is szerepelnek. Esténként pedig a visegrádi országok vezető folk-rock zenekarai lépnek fel az Almássy téri Szabadidőközpontban.