Élet-Stílus

Giro: Di Luca az élre állt

Az idei Giro egyik legkeményebb szakaszát teljesítette a mezőny csütörtökön, és a végső győzelemre is jó eséllyel pályázó Danilo Di Luca nem csak az etapot nyerte meg, hanem összetettben is átvette a vezetést.

Kapcsolódó linkek

bicikli.lap.hu
sport.lap.hu

A hazai közönség előtt szereplő Danilo Di Luca nyerte a körverseny 12. szakaszát, amelyen a Giro legmagasabb pontjára, a 2744 méter magasan fekvő Colle dell’Agnellóra is felkapaszkodott a mezőny. Összetettben Di Luca 63 másodperccel vezet honfitársa, a Lampre istálló alkalmazásában álló Marzio Bruseghin előtt.

A rajt után két kerekes, Christophe Riblon (AG2r Prévoyance) és Yoann Le Boulanger (Bouygues Telecom) ellépett a mezőnytől, és 17 perccel is vezettek már, de az utolsó hegyen Di Luca és kilenc másik hegyspecialista befogta a szökevényeket. Az utolsó emelkedőn többen is próbálkoztak, de az olasz nem hagyott senkit sem ellépni, és célban az egyik legnagyobb riválisát, a kétszeres győztes Gilberto Simonit lehajrázta. A harmadik helyen a luxemburgi Andy Schleck végzett, hét másodperccel az olasz duó mögött.

Bodrogi László, a Credit Agricole magyar versenyzője a 89. helyen ért célba, így összetettben a 83.

Giro d’Italia, 12. szakasz:
1. Danilo Di Luca (olasz, Liquigas) 4:46:39 óra
2. Gilberto Simoni (olasz, Saunier Duval-Prodi) azonos idővel
3. Andy Schleck (luxemburgi, CSC) 7 mp hátrány
…89. Bodrogi László (Credit Agricole) 26:06 p.h.

Az összetettben:
1. Di Luca 56:42:25 óra
2. Marzio Bruseghin (olasz, Lampre-Fondital) 1:03 perc hátrány
3. David Arroyo (spanyol, Caisse d,Epargne) 1:16 p.h.
…83. Bodrogi 50:32 p.h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik