Élet-Stílus

Lecsúszott a dobogóról az Újpest

A Fehérvár magabiztosan győzött az Újpest otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 29. fordulójában. Ezzel eldőlt, hogy a fővárosi együttes a negyedik helyen végez a bajnokságban.

A 29. forduló hétfői meccse Fehérvári rohamokkal kezdődött, ám a vendégek lendülete hamar alábbhagyott, az Újpest pedig átvette a játék irányítását, a támadásaikból azonban hiányzott az átütő erő. A néhány kapura is veszélyes helyzetet pedig Sebők különösebb nehézségek nélkül hatástalanította a vendégek hálójában. A félidő ráadásában aztán némi meglepetésre vezetést szerzett a Fehérvár: Simek húzott el a jobb oldalon, két védő között kilépve élesen középre lőtt, és Dajic a labdát 5 méterről a tehetetlen Balajcza mellett a kapu közepébe lőtte (0-1).

A fordulás után nem sokkal megduplázta az előnyét a vendégcsapat, és ezúttal is Simek okozott kavarodást a kapu előtt. A középpályás éles szögből leadott bombája Balajczáról éppen a menteni igyekvő Vaskóra pattant, onnan pedig a hálóba tartott, Julinhónak már csak beljebb kellett terelnie a játékszert (0-2).

Hét perccel később ismét az újpesti kapuban táncolt a labda, de a játékvezető – tévesen – les miatt nem adta meg Dajic gólját. A folytatásban a teljesen

Kapcsolódó linkek

ute.lap.hu
sport.lap.hu

enerváltan futballozó újpestiek egy épkézláb helyzetet nem hoztak össze, és teljesen megérdemelten szenvedtek hazai pályán kétgólos vereséget.

Borsodi Liga, 29. forduló:
Újpest FC-FC Fehérvár 0-2
Gól:
Dajic (45.), Julinho (50.)

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!



Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik