Élet-Stílus

Mourinho nem hajította el az aranyérmét (videó)

A Chelsea játékosait nem kárpótolja a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában ért csalódásokért az FA Kupa döntőjében aratott győzelem. Mourinho ezúttal megtartotta az aranyérmét, Ferguson és Ryan Giggs a bírót hibáztatta, Lampard pedig bejelentette, hogy a karrierjét Londonban akarja befejezni.

A tavalyi bajnoki aranyérmet Jose Mourinho a Chelsea-szurkolók közé hajította, akik az FA Kupában aratott győzelmet követően hiába reménykedtek. „Ezt az érmet elteszem magamnak, nagyon sokat jelent számomra, hiszen az első FA Kupa elsőségem. Három éve vagyok a Chelseanél, és most már minden létező angol sorozatot megnyertünk.” – nyilatkozta a tréner.

Kapcsolódó linkek

angolfoci.lap.hu
sport.lap.hu

Videó: Chelsea-ManU 1-0

„Megérdemelték a játékosok ezt a győzelmet, hiszen hosszú és nagyon nehéz szezon van a hátuk mögött. Örülök, hogy az idényt végül egy szép győzelemmel tudtuk lezárni. Úgy gondolom, hogy jól játszottunk, a csapat megértette és tökéletesen megvalósította a meccsre kigondolt taktikát.” – tette hozzá a portugál mester.


Mourinho nem hajította el az aranyérmét (videó) 1

Mint idén oly sokszor, ezúttal is Drogba döntött (MTI/AP)


„A bajnokságban és a Bajnokok Ligájában nem úgy sikerült a szereplésünk, ahogy szerettük volna, és a mai diadal sem kárpótolhat minket ezért. De természetesen örülök a sikernek, hiszen egy hosszú sorozat végén, egy fantasztikus csapat ellen nyertünk a fináléban.” – nyilatkozta a mérkőzés egyetlen gólját szerző Didier Drogba. Az elefántcsontparti támadót a hosszabbításban zseniálisan kiszolgáló Frank Lampard a finálé után elmondta, hogy a pályafutását a Chelseanél szeretné befejezni.

A bajnoki címet a londoniaktól elhappoló manchesteriek csalódottan nyilatkoztak, és elsősorban a bírót hibáztatták a vereségükért. Sir Alex Ferguson szerint Steve Bennett a hosszabbításban nem adott meg nekik egy egyértelmű tizenegyest, amikor Mickael Essien szabálytalanul állította meg a tizenhatoson belül Ryan Giggs-et. „Egyértelmű büntető volt. Ráadásul nem sokkal később úgy tűnt, hogy Cech csak a gólvonal mögött tudta megállítani a labdát Giggs lövését követően.”

A veterán walesi Rooney beadása után kotorta kapura a labdát, Cech ugyan a gólvonal előtt mentett, de a két játékos összecsúszott, és a labda végül áthaladt a gólvonalon. A cseh kapus is beismerte, hogy a labda teljes terjedelmével a kapuban volt. „A bíró nem fújt szabadrúgást, tehát nem szabálytalankodtam, akkor viszont meg kellett volna adnia a gólt.” – háborgott Giggs.

“Nem lehet sok mindent tenni, ha az ellenfél ilyen későn szerez vezetést. A játékosaim túl fáradtak voltak ahhoz, hogy innen felálljanak. Kimerítő szezonnak értünk a végére.” – mondta a tréner, aki arról is beszélt, hgy nyáron jó néhány új focistát akar leigazolni. Neveket Ferguson nem mondott, de azt kijelentette, hogy a tapasztalt játékosok, mint Giggs vagy Scholes jövőre is a csapat alapemberei lesznek.

Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!


Ajánlott videó

Olvasói sztorik