Baksa-Soós János: ÁVH-s vagyok

Baksa a Kexes idők után Németországban professzionális képzőművész lett. 1971-től a Folkwang iskolába járt Essenben grafika szakra, majd a düsseldorfi Kunstakademie-n festészetet, grafikát, valamint szobrászatot-kerámiát tanult olyan világszerte elismert mesterektől, mint Joseph Beuys, Gerhard Richter és Rolf Sackenheim. 1978-ban Mesternövendék Oklevelet kapott. Azóta nemzetközileg is jelentős, figyelemre méltó életművet hozott létre, amit a magyar szakma és a közönség is számon tart. A székesfehérvári Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában rendezett tárlat az első nagyszabású kiállítása.




A parkolókeresés miatti zaklatott rohanás után a kiállítótérbe lépve mindjárt hatnak Január Herceg műalkotásai. Kezdve rögtön a hangszórókból áradó repetitív, de nem révülő indián zenével. Ezután a félhomályban a mécsesek és a kis spotlámpák között megnézzük a mini, kis ikonszerű installációkat. Mire végigszemléljük az ősinek, de mégis nagyon hétköznapinak tűnő szimbólumokból építkező installációkat, már nagyon messze járunk attól a stressztől, amivel még nem is olyan régen a parkolóhelyet vadásztuk. A szobrocskák között aztán szóba elegyedünk a sólyomtollas fülbevalójú művésszel. Miután egyből tegezni kezd minket, mi sem ragaszkodunk a csendőrpertuhoz, sőt megtiszteltetésnek vesszük a közvetlen hangnemet.

Miért hordasz a füledben tollat, mit jelent ez?

A jelentősége az, hogy szeretem a madarakat, meg egy kicsit azt is jelenti, hogy én rendőr vagyok: a rendre vigyázó felnőtt. A jelvényt nem kell feltétlenül a szivarzsebben hordani, lehet a fülben is. De persze ez nem egy kötelező rítus. Lehet, hogy csak a fejemet akarom előtérbe helyezni.

Magyarországon egyfajta avantgárd legendává váltál, neked vannak példaképeid?

Nagyon sok példaképem van, illetve több olyan kollégatárs, akikkel egy vonalban dolgozom. Köztük van olyan példaképem, akinek szerepeltetjük a szobrát is. Ő Baksa-Soós György. A nagybátyám volt, de emellett a kedvenc emberem is. Talán azt kell róla mondanom, hogy az emberiség nagybátyja. Az egyik legédesebb ember volt, akit ismertem.

És mit szólsz ahhoz, hogy legendává váltál?

Jól esik, köszönöm a bizalmat, és remélem, hogy utólag is rászolgálok (kuncog).

Nemcsak képzőművészként lettél legenda, a legtöbben a Kex-zenekar frontembereként is ismernek…

A pontos képhez azt tudni kell, hogy önmagában senki sem válik legendává – amit talán élő emlékként fordíthatnánk le. Önmagában egy ember nem nagy dolog. Az azonban igen, hogy volt egy közönségünk, akivel teljesen baráti viszony alakult ki. Egy húr, egy szív, egy lélek. Én tulajdonképpen csak egy szócsőként szerepeltem. Az egész csak egy gyerekvicc volt. Egy 18-21 éves fiataltól nem lehet elvárni, hogy egy világképet adjon, inkább csak egy magatartásfélét. A tehetség megnyilvánulása volt ez, hogy a szakmában vagyok és értek hozzá. Amúgy csak jóval később, 28 éves koromban bontakoztam ki, és 30-40-50 éves koromban kaptam olyan világképet, amit össze sem lehet hasonlítani a gyerekkorival.

Ez a gyerekviccelődés az akkori politikai hatalomnak olyan durva volt, hogy el kellett üldöznie?

Amikor a politikáról beszélünk, azt képzeljük, hogy a politikus miatt van ez vagy az, holott a kultúránk, amiben éltünk, annak az anyaga nem volt jó. Rendkívül stupid vallási és ugyanakkor forradalmi falak között égett mindenki feje, és dühöngött. Ez egyfajta idegállapot volt. A politikusok azonban a mi választott politikusaink voltak, még rossz időben is. Nem szabad őket leszidni. Én úgy gondolom, hogy a politikusok annyira voltak jellemzőek, mint amennyire mi jellemzők voltunk a korra. Nem az Aczél vagy a Rákosi elvtárs miatt voltunk mi ilyen állapotban.

Ezek szerint az akkori emberek üldöztek el téged?

Nem engem, hanem egymást. Itt mindig dühöngés ment. Ha bemondtál egy nevet, mindjárt valakinek kigyulladt a feje és elkezdett őrjöngeni. Mondok neked most valamit. Voltam ma reggel Solymáron, és korán reggel bemondja a rádió mély hangon, hogy „Egy Istenem, jó Istenem, szabadítsd meg a magyart a gonosztól”. Ha mi még a gonoszban így hiszünk, akkor az tényleg baromi nagy pech lenne, ha szembetalálkoznánk vele. Kulturálisan nem tudjuk megoldani, hogy nincs gonosz, csak beteg emberek, akikkel okosan kell viselkedni, kedvesen, hogy ne jöjjön belőlük elő az őrület. Pedig így a betegekkel is sokkal nagyobb eredményt lehet elérni. Amit mi gonosznak nevezünk, az tulajdonképpen idegbeteg emberek sora.

Azokra az emberekre már nem haragszol, akik miatt el kellett menned?

Akkor sem haragudtam rájuk. Engem elég sokszor megvertek. Volt sok afférom a rendőrséggel, utána leporoltam a kabátomat, és mondtam egy vicceset, hogy „na azért nem volt olyan rossz.” Tisztában voltam vele – akkor még ösztönösen –, hogy egy rossz idegállapotú emberről van szó. Düh nem élt bennem, mert az a bosszú lenne, és a megbosszulás is egy butaság, nem?

Ehhez talán túl okosnak kellene lennünk, és zsigeri, ösztönös dolgokat nem szabadna tennünk. Talán ehhez magasabb szellemi szintet kellene elvárnunk az emberektől…

Nem elvárnunk, hanem nekünk művészeknek kellene megteremtenünk. Mi vagyunk az alapszellemnek a készítői. Ha a művésznép, lelkésznép beszél erről, akkor a közszellem megváltozik. A levesben az van, amit beteszünk. Ha a rádióban azonban az jön, hogy „szabadíts meg a gonosztól”, akkor azt heccelésnek fogom fel.

Azt nem tartod furának, hogy miközben téged tényleg összevertek a rendőrök, és végül emigrálnod kellett, voltak olyanok, akiknek akkor lemezük jelent meg, külföldre jártak, most pedig azt hirdetik, hogy ők már akkor is nagy forradalmárok voltak?

És most mit csinálnak?

Emlékkoncerteket, utolsó búcsúkoncerteket.

Magyarországon ’68 és ’71 között volt három jó év. Ekkor 4500 bejegyzett zenekar volt. Szombatonként mindig láthattál gitárral sétáló fiatalokat, mentek dolgozni. Hajnalban pedig mentünk haza az úttest közepén és énekeltünk. Ez nagyon jó volt. Nem lehet azt mondani, hogy kelet-európai volt vagy bátortalan. Ez vidám volt. Erről is kell beszélni. Nem az üldözésről és a terrorról, mert ezt szerintem eltúlozzák valamilyen hazafias elismerésre számítva. Szabadságban éltünk, annyira pedig nem szólt ránk a rendőrség. Nekem voltak olyan előadásaim, hogy a díszszemlét egyedül lepantomimoztam a színpadon, és nem lett belőle botrány.

Ez a kommunizmus is csak egy félreértés. Nem rosszindulatú dolog, csak hibás. Nem az emberek kikészítésére találták ki. Csak egy hibás elmélet, hogy a munkanélkülieket proletárnak nevezem, és az eleve műveletlen emberekből csinálok élvonalt. Ez egy hiba. Itt szakemberekre van szükség, nem proletárokra.

Miközben néztük a kiállított tárgyakat, valami olyat mondtál, hogy a művészeknek nem szabad visszafelé tekinteniük. Hogyan érted ezt?

Úgy vélem, hogy mindannyian nagy fordulópont előtt állunk. A homo sapiens korának hamarosan vége lesz és elkövetkezik az űrhajós ember kora. A homo sapiens korának problémái helyett mással kell majd foglalkozni. A művészek, akik eddig arra kényszerültek, hogy visszafelé dolgozzanak, hogy feldolgozzák a történelmet, majd a jelentől mehetnek előre. Az egész emberiség egy kicsit pionír lesz. Vannak akik már most is pionírok, mint a tudósok, de a művészek még nem.

Az ősi időkben a világ megismerésében a művészet, a tudomány és a vallás nem különült el egymástól…

Régebben, amikor kertész indiánok járták a hegytetőt, akkor még a csillagok, a hold, a nap és az egész természet élt a számukra. Nagyon nagy bajunk és hibánk most, hogy azt hisszük, az ember és az egy darab isten az ész és a kultúra hordozója. Eközben lekezeljük a növényeket és az állatokat, amelyek mindig hatalmas munkát végeztek. Nekünk fel kell fedeznünk az életkészítő kollégáinkat itt a planétán, és meg kell tanulnunk velük együtt dolgozni.

Most inkább úgy néz ki, mintha ellenük dolgoznánk…

Igen, mert olyanok vagyunk egy kicsit, mint egy őrült csecsemő, aki maga körül csapkod. Kizsákmányoljuk a planétát meg egymást, és bosszankodunk nagyokat. Ez azért van, mert nincs nekünk egy olyan folyékony kultúránk, amelybe mindannyian integrálódva lennénk. Ezt nem is minden embertársamon kérem számon, de a kollégáimtól igenis elvárom, hogy az űrhajózás korában vegyenek részt. Szerintem nincs külön művészet és lelkészet, hanem művészek-lelkészek vannak. Számításom szerint a Földön van 36 millió művész-lelkész, és így az ellátás folyamatos. Ha ők jól dolgoznak, akkor tulajdonképpen háború sem lesz. 36 millió ember, akinek forgalomban van az unkája és a szelleme, az nagyon nagy erő. Jelenleg nincs egy olyan szellemi alap, amely óvna, védene minket, ami felkarol, amiben élünk, de ezt fogjuk megvalósítani. Az tény, hogy világvége van, de a homo sapiens világának van vége, és ez az új kor kezdődik.

Mik lesznek ennek a változásnak a lépcsői?

Az első lépcsője az lesz, hogy a női embereket is felszabadítjuk, illetve felszabadulnak. Ők ebben a szakmában legalább 80 százalékos potenciált jelentenek. Nekik nagyobb érzékük van a lelkészethez, mint a férfiaknak. Sokkal flexibilisebbek. Ezt egyfajta láncreakcióként képzelem el, mint egy ébresztőt. Tulajdonképpen a képesség bennünk van, de ez egyfajta iránybatétel. Reménykedem, hogy ez a kiállítás is egy kicsit szignál a kollégáim részére. Nem is annyira a nagyközönségnek, mint inkább a szakmának.

Kissé olyan, mintha egy próféta lennél? A jövőnek egyfajta előhírnöke…

Én inkább úgy gondolom, hogy itt mérnökökre van szükség. Mérnökprófétákra, akik nagyon jól dolgoznak, és a többieket is bevonják. A művész-lelkész szakmát nem tartom többnek, mint kémikusnak vagy fizikusnak, Ez egy konkrét szakma, aminek burka van. Nem kell itt fantáziálni. Itt egy kozmikus meséről van szó, amiben részt veszünk. Csak akkor tudunk részt venni, ha elismerjük a többieket is. Úgy nem lehet, hogy a planétát hülyének tartjuk, a csillagos eget dekorációnak, az állatokat meg butának.

A Január Herceg név honnan ered?

Ez ugye az egyik hónapot jelenti. A kozmikus egyetemre jártam 28 éves korom óta, és számomra a január ezt jelenti. A Herceg pedig egy iskolai fokozatot, hogy az indiánt és a szamurájt elvégeztem csillagos ötösre. Azért herceg, mert ez így mesésebbnek hangzik, mintha azt mondanám, hogy osztályvezető.

Számodra mit jelent az indián és mit a szamuráj?

Az indián azt jelenti, hogy megismeri a környezetet, kontaktusba kerül vele és jóban van vele. A szamuráj pedig azt jelenti, hogy miután ezt elérted, államvédelmi emberként meg tudjad ezt az életet védeni szavakban és fizikailag. Ez tulajdonképpen erkölcsvédelem, és szükség is van rá.

De hát a szamuráj egy harcos…

Nem úgy harcos. Én a rendőröket és az államvédelmiseket nem tartom harcosnak. Számomra ez nem harcot, hanem a védelmet jelenti, azt hogy ha támadják az életet, én megvédem. Ezt jelenti a szamuráj. Minél érettebb és fejlettebb valaki, annál inkább meg kell becsülje az életet. Kínában voltak olyan szamurájok, akiket különösen megbecsültek. Ők tulajdonképpen ÁVH-sok voltak, és én is ÁVH-s vagyok.

Milyen védelmi feladatokat kell ellátni?

A szellemünkben meg van támadva az élet, és prostituálva van. Ezt megvédeni és tisztán tartani, ez egy napi feladat. Az embertársakat megnyugtatni, a vulgaritást nyesegetni, a szeretetre, a kedvességre felhívni a figyelmet, és ebben magad is jó példával élen járni – tulajdonképpen ez a feladat.