Élet-Stílus

Veszélyben a világörökség egy páratlan darabja

Egy Irán déli részén épülő duzzasztómű a világörökség részét képező műemléket is veszélyeztet. A heves tiltakozások ellenére a hatóságok folytatják a beruházást.

A heves tiltakozások ellenére az iráni hatóság május elején nekifogott egy hatalmas duzzasztómű építésének az ország déli részén. A tiltakozások oka az volt, hogy az elárasztás ókori perzsa műemlékeket is veszélyeztet, többek között II. Nagy Kürosz, az UNESCO Világörökség részét képező, mészkőből készült síremlékét, amely az ókori Pasargad városában áll.

Miközben több ezren tiltakoztak, május elején Mahmud Ahmadinedsad iráni elnök a helyszínen járva zöld utat adott az építkezésnek. A kritikák szerint az iráni kormány nem foglalkozik eléggé az ország iszlám időszak előtti történelmi és kulturális örökségével. A hatóságok természetesen visszautasítják ezt a vádat.

A duzzasztómű megépülésével a Tange Bolaghi-szoros, és az ott lévő ókori perzsa műemlékek egy része víz alá kerül. A tó feltöltése akár egy évig is tarthat. Kész állapotában a tó 11 kilométer hosszú lesz, és mintegy 92 millió köbméter vizet képes befogadni. A kormány reményei szerint ezzel 9000 hektár szántóföldet „nyernek”, vagyis ennyit tudnak majd öntözni. További 28 ezer hektár szántóföldön pedig megállíthatják a kiszáradást és a sóképződést. A duzzasztóműben villamos energiatermelés is folyna.


Veszélyben a világörökség egy páratlan darabja 1

Ókori mûemlékeket fenyeget a duzzasztómû


A műemlékvédők leginkább II. Nagy Kürosz sírja miatt aggódnak. Az i. e. 6. században élt uralkodót ma is nagy tisztelet övezi. Az UNESCO 2004-ben világörökség részévé nyilvánította Pasargadot, és vele együtt a tíz méter magas síremléket is. A duzzasztóműtől hét kilométerre lévő ókori település a tervek szerint nem kerül víz alá, a műemlékvédők szerint viszont a duzzasztás miatt megemelkedő talajvízszint komoly veszélyt jelent a mészkőből épült síremlékre.

A tiltakozók között van többek között a Nobel békedíjas Shirin Ebadi. A tiltakozás vezetői mintegy 3000 iráni állampolgár nevében fordultak a műemlékvédelmi hatóság vezetőjéhez valamint az energetikai minisztériumhoz, kérve a beruházás leállítását. Bár az idő sürget a bíróság még nem hozott döntést ez ügyben.

„Irán választás előtt áll: vagy egy rövidtávon használható duzzasztómű, vagy pedig egy, a múltat a jelennel és a jövővel összekötő világörökség mellett kell döntenie” – hangsúlyozzák a műemlékvédők. A hatóságok ígérik, hogy elárasztás előtt a feltárt műemlékeket kiürítik.

Taha Hashemi, az iráni műemlékvédelmi hivatal egyik vezetője állítja, hogy a helyszínen dolgozó régész szakértők szerint az elárasztás nem okoz kárt a közelében lévő műemlékekben. „Több külföldi szakértő véleményét is kikértük, akik remélhetőleg néhány hónapon belül választ adnak arra, hogy szükség van-e a beruházás leállítására. Ha csak a legkisebb bizonyíték is felmerül, hogy a nedvesség kárt okoz Kürosz sírjában, az építkezést leállítjuk” – nyilatkozta Hashemi a nemzetközi hírügynökségeknek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik