Élet-Stílus

Nyáron már olcsóbban telefonálhatunk külföldre?

Áttörést ért el kedden az Európai Parlament tárgyalódelegációja a soros német elnökséggel a barangolási (roaming) díjakról szóló szabályozás ügyében. Az alkut még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Négy tárgyalási fordulót követően kedden délután létrejött a megállapodás a tanács és az Európai Parlament között a roaming-díjak szabályozásának ügyében. A kompromisszum értelmében a külföldről (az EU egy másik tagállamából) hívást kezdeményezőknek percenként 49 centet, a hívások fogadásáért pedig percenként 24 centet számlázhatnak majd 2007 nyarától a mobilszolgáltatók.

Az Európai Parlament korábban 40, illetve 15 centben maximálta volna a percdíjakat, míg a tagállamok 50, illetve 25 centben. A következő két évben ugyanakkor a kimenő hívások évente 3 centtel, a beérkező hívások pedig 2008-ban két, 2009-ben pedig 3 centtel olcsóbbak lesznek. Vagyis a megállapodás kezdetben a tanács álláspontjához lesz közelebb, de évről évre közeledik majd az olcsóbb telefonálást szorgalmazó parlamentéhez. A nagykereskedelmi (két szolgáltató közötti) hívásdíjat 2007-ben maximum 30 centben rögzítik, és ez csökken majd le 2009-re 26 centre.

A megállapodás értelmében minden fogyasztó bármikor, ingyen és bérmentve átállhat az uniós szabályozott percdíjra a rendelet hatályba lépését követő egy hónapon belül. Két újabb hónap elteltével automatikusan átállítják az új díjakra azoknak a fogyasztóknak is az előfizetését, akik nem választották az uniós tarifát, vagy nem döntöttek egy másik tarifa mellett. Mindvégig élénk vita folyt arról, hogy a telefonhasználóknak kell-e külön kezdeményezniük az átállást az új percdíjra, vagy az automatikusan megtörténik minden fogyasztó számára.

Az EU még a nyári szünet előtt el szeretné fogadni a rendeletet, hogy a nyaraló európaiak százezrei olcsóbban telefonálhassanak külföldről. A mostani megállapodást szerdán hagyja jóvá a tanács, az EP-nek pedig május végi plenárisán kellene első olvasatban elfogadnia.

Márton György, a Nemzeti Hírközlési Hatóság igazgatóhelyettese szerint a döntés most a politikusok kezében van. A szakmai előkészítésben ugyan az európai szakmai szervezetek részt vettek, de az átfogó szabályozásról az EP-nek plenáris ülésen kell döntenie.

Természetesen, ha megszületik a döntés, a nemzeti hírközlési hatóságoknak lesz a feladata a különböző országokban a díjak ellenőrzése, a meghatározott csökkentési folyamat betartatása.


Márton a FigyelőNet kérdésére kifejtette, hogy abban bízik, hogy a megállapodás mihamarabb átmegy a döntési fázison, és a telefonálók mihamarabb élvezhetik a csökkentés előnyeit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik