Élet-Stílus

Jönnek a színnyelven beszélő számítógépek

A Xerox tudósa által kifejlesztett szín-nyelv segítségével a jövőben szóban instruálhatjuk majd számítógépünket vagy nyomtatónkat a kívánt színek eléréséhez.

A Xerox olyan technológiát dolgozott ki, melynek segítségével egy szoftver az emberi hang, illetve a begépelt szöveg alapján képes végrehajtani a színmódosításra vonatkozó utasításokat. Az új eljárás segítségével időt takaríthatnak meg pl. a grafikusok, nyomdák, vagy a fotósok, akik jelenleg órákig kénytelenek bajlódni a kívánt szín kiválasztásával.

A találmány azoknak a laikusoknak is megkönnyíti majd a munkáját, akik a szakértelem hiánya miatt nem tudnak változtatni egy kép vagy egy dokumentum színein.

Mindenki tudja, hogy milyen a kék szín. Azt azonban már nem mindig egyszerű elérni, hogy a kék egy bizonyos árnyalata jelenjen meg monitorunk kijelzőjén vagy a nyomtatott dokumentumon. Ezzel a problémával nap mint nap szembesülnek például a grafikai stúdiók és nyomdák az ügyfeleikkel való kommunikáció során.

A tudósok egy olyan új technológia kifejlesztésén dolgoznak, melynek segítségével olyan egyszerű lesz a szín beállítása egy dokumentumon, mint körülírni az adott árnyalatot. Így elegendő lesz majd azt mondani a számítógépünknek vagy a nyomtatónknak, hogy „legyen sötétebb kék az ég” vagy „legyen világosabb sárga a virág”, és a szoftver végrehajtja utasításunkat!

A parancsot begépelt szöveg formájában is megadhatjuk. Az új módszer az emberi hangot, vagy begépelt mondatot olyan numerikus kóddá alakítja, amelyet a szakemberek jelenleg is alkalmaznak a színes dokumentumok nyomtatásánál. Az eljárás Geoffrey Woolfe nevéhez fűződik, aki „természetes nyelvi színszerkesztésnek” (Natural Language Color Editing) nevezte el találmányát. A technológia jelenleg még a kutatási fázisban tart, de a Xerox már benyújtotta szabadalmi kérelmét.

„Manapság nagyon sok olyan ember dolgozik az irodákban, akik pontosan tudják, hogy milyen színt szeretnének látni a képernyőn, vagy a nyomtatott dokumentumon, de mivel nem szakértők, nem tudják, hogy ezt hogyan érhetik el.” – nyilatkozta Woolfe arra a kérdésre, hogy mi inspirálta a szín-nyelv kidolgozására.

Woolfe felfedezése azt jelenti, hogy a színbeállítás során többé nem kell matematikai módszerekkel bajlódni. Jelenleg ugyanis a számítógépek matematikai koordináták segítségével írják le a színeket, amelyek egy színskálaként funkcionáló háromdimenziós térben pontosan meghatározzák a kívánt szín helyét. Ha tehát például világosítani akarunk a narancssárga háttéren a jelenlegi technológia mellett, akkor ezeket a koordinátákat kell megváltoztatnunk.

A szín-nyelv megalkotása során Woolfe a színek definiálásához leggyakrabban használt szavakat vette alapul. A szoftver ezeket „fordítja le” a szakemberek által ma is alkalmazott technikai nyelvre, a fent említett koordinátákra. A tudós szerint „a technológia innovatív része a leképező nyelv. A színeket leíró matematikai dimenzió így képes összekapcsolódni a felhasználó igényeivel, s teheti egyszerűbbé a napi munkát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik