Kapcsolódó linkek
A harmadik negyedben 19 ponttal ment már a Bulls együttese, ám nem lehettek biztosak a hazai drukkerek ekkor sem a győzelemben, hiszen a harmadik találkozón egy 25 pontos előnyt sikerült elszórakoznia a csapatnak. A zárónegyedre hét pontig fel is kapaszkodott a Pistons, de a fontos pillanatokban eredményes Gordon, Luol Deng (25) és Tyrus Thomas (10) vezérletével megúszta a kisöprést a Bulls. A Detroit ezzel az idei rájátszásban első alkalommal szenvedett vereséget, de a következő hazai mérkőzésen minden esélyük meg van arra, hogy befejezzék a párharcot.
Boozer egyelõre parádés formában (AP)
Nyugaton a Utah csapatának is már csak egy győzelemre van szüksége a főcsoportdöntőhöz, miután a csapat magabiztosan megverte a rájátszás első körének legnagyobb meglepetését okozó Warriorst. A Golden State a jelek szerint el is lőtte minden puskaporát a Dallas kiejtésével, hétfőre virradóra a csapat az utolsó negyedre teljesen összezuhant, és a mérkőzést egy 22-10-es rohammal záró Utah teljesen megérdemelten ünnepelhetett.
A vendégeknél a playoffban egészen elképesztő formában kosarazó Carlos Boozer ezúttal is a csapat vezéregyéniség volt 34 pontjával és 13 lepattanójával. Mellete Derek Fisher 21 ponttal, Deron Williams 20 ponttal és 13 gólpasszal zárt, a Warriorsnál ugyanakkor csak Al Harrington és Stephen Jackson volt igazán eredményes, mindkét játékos 24 pontig jutott, igaz, utóbbi emellett rengeteget hibázott.
NBA, rájátszás:
Keleti-főcsoport, elődöntő, 4. mérkőzés
Chicago Bulls-Detroit Pistons 102-87
A párharc állása: 3-1 a Detroit javára
Nyugati-főcsoport, elődöntő, 4. mérkőzés
Golden State Warriors-Utah Jazz 101-115
A párharc állása: 3-1 a Utah javára