Élet-Stílus

Elvehetik Debrecentől az úszó-Eb-t

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) arra kényszerülhet, hogy elvegye az ez év decemberében esedékes rövidpályás Európa-bajnokság rendezési jogát Debrecentől, mivel a város önkormányzata még nem írta alá az Európai Úszó Szövetséggel (LEN) szükséges szerződést.

Kapcsolódó linkek

uszas.lap.hu
sport.lap.hu

Az esetleges helyszínváltoztatás veszélyét az a határozat rögzíti, amelyet a MÚSZ elnöksége szerdai ülésén az Eb-előkészületek állásának áttekintése után hozott és juttatott el a debreceni illetékeseknek.

Ruza József főtitkár – olvasható a dokumentumban – arról tájékoztatta az elnökséget, hogy közel féléves törekvése ellenére Debrecen önkormányzata a mai napig nem írta alá a LEN-nel a szükséges szerződést, és azt sem írásban, sem szóban nem véleményezte. Márpedig az idő sürget, hiszen a LEN végrehajtó bizottsága legközelebbi, május 25–26-án Kijevben tartandó ülésének egyik napirendi pontja éppen a rövidpályás Eb.

Elvehetik az Eb-t

„A LEN az elmúlt hónapokban többször felszólította a magyar szövetséget, hogy adjon tájékoztatást az előkészületekről. A MÚSZ nem tud eleget tenni a kérésnek, mert maga sem rendelkezik a szükséges információkkal. Debrecen 2005-ben, Triesztben nyerte el a 2007. évi rövidpályás Eb rendezési jogát, azóta impozáns uszodát épített. Mindezek tükrében a MÚSZ számára érthetetlen, hogy a debreceni szervezők miért nem tesznek eleget önként vállalt kötelezettségeiknek, hiszen ennek elmaradása megnehezíti a majdani részvevők szövetségeinek tevékenységét. Hasonlóképpen megmagyarázhatatlan, hogy bár Debrecen a 2006. évi budapesti Eb-n a LEN által engedélyezett négy magyar hirdető egyike volt, a mai napig nem egyenlítette ki ennek ellenértékét” – áll a határozatban.

A magyar szövetségnek a LEN Büro kijevi üléséig meg kell küldenie az európai szövetségnek az igényelt szerződést, vagy legalább az azzal kapcsolatos írásbeli észrevételeket.

„A MÚSZ elnöksége állást foglalt: ha Debrecen városa a továbbiakban sem tesz eleget ennek a kívánalomnak, akkor a MÚSZ arra kényszerül, kérje a LEN engedélyét az esetleges helyszínváltozáshoz” – zárul az elnökségi határozat.

Minden rendben?

“Én viszont biztos vagyok benne, hogy Debrecen rendezi meg decemberben a 2007-es rövidpályás Európa-bajnokságot – reagált Orendi Mihály, az Eb szervezőbizottságának vezetője az MTI megkeresésére. – A jövő héten találkozik Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke, amikor reményeim szerint sor kerül néhány, még valóban nyitott kérdés tisztázására, például a pénzügyeket illetően. De rögzítendő, mivel csaknem száz százalékban Debrecent terhelik az Eb-vel járó kiadások, nemcsak feladataink, kötelezettségeink, hanem jogosítványaink is vannak, hogy ki mit vállal a kontinensbajnokság ügyében. Szerződés a LEN-nel még valóban nincs, de hozzáteszem, hogy kettőn áll a vásár, a LEN részéről a rendezési jog odaítélését követően – ahogy jött a tavalyi budapesti Eb, a helsinki rövidpályás Eb, az idei melbourne-i világbajnokság – mi hanyagolva lettünk. Ám szerződés hiányában is tettük a dolgunkat, az operatív munka folyamatos, időarányosan az Eb-rendezéssel kapcsolatosan vállalt feladataink kilencven százalékát elvégeztük, rendben van az új uszodánk, az akkreditálás, a szállás, az étkezés, a szállítás, jöhet hozzánk Európa úszóelitje. A MÚSZ és Debrecen megállapodása felől nincs kétségem, s remélem, a LEN-nel is, ha nem Kijevben, hanem esetleg később, de megkötjük a szerződést, a végeredményt, az Eb-rendezést illetően pedig nincs dilemmám, nálunk lesz az Európa-bajnokság.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik